Megállították az időt az őrségi tanyán

Hibaüzenet

  • Warning: Invalid argument supplied for foreach() similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 517 sor).
  • Warning: array_keys() expects parameter 1 to be array, null given similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 193 sor).

Furák Attila és Szádovszki Ágnes hosszú évekkel ezelőtt még egy budapesti futárcéget vezetett. Majd a férj 35 éves korában úgy döntött, hogy egy csendes kis tanyára szeretne költözni. Baráti tanácsra az Őrségben kerestek maguknak eladó ingatlant. A Szőce, Velence, Vaspör által határolt domboldalon beleszerettek a Lajostanyába, amelyet a környékbeliek segítségével kalákában felújítottak.

A házaspár felszámolta pesti életét, hogy pajtát ácsoljon, udvari kemencét tapasszon, disznókat vágjon, kolbászt töltsön. Szobáikban főleg pesti ismerőseiket látják vendégül, akiknek elsősorban vasi-zalai parasztételeket készítenek. Nem érzik, hogy gyermekeik bármiből is kimaradnának, mert számukra a legfontosabb, hogy lányaik szeretetet kapjanak és megtapasztalják az igazi vidéki életet. Fotógaléria.

A vasi-zalai megyehatáron fekvő Lajostanyán egy eredendően budapesti házaspár valósággá álmodta az álmát. Maguk mögött hagyták a fővárost, megállították a napi mókuskereket, hogy pajtát ácsoljanak, disznót vágjanak, saját almabort kortyoljanak. Megyünk a dombra a tavaszi napba nézni. Innen, a Szőce, Velence-Vaspör által határolt földkaréjról tiszta időben még az Alpok láncolatát is látni.

A szénásszekerek mellett pulival kergetőzik a német juhász, macska nyújtózik a kerekes kút hosszú árnyékában, miközben az udvaron még fellelhetők az utolsó disznóvágás nyomai. Öt évvel ezelőtt ezt a képet képzelte el maga előtt Furák Attila és Szádovszki Ágnes, akik bele mertek vágni lélekmentő vállalkozásukba.

Hosszú évekkel ezelőtt még a fővárosban vezették futárcégüket, amikor pár napra megpihentek Tokajban.

Ismerőseikkel arról beszélgettek, milyen jó lenne egy saját kis ház, olyan nyugalom szigetének. Barátjuk tanácsára nem Tokaj környékén, hanem az Őrségben kerestek ingatlant. Egy vendéglős javasolta, hogy nézzék meg az eladó tanyát a dombtetőn. Az egykori Kossuth Lajos telepbe, amely akkoriban is a Lajostanya nevet viselte, azonnal beleszerettek, s képzeletben már újították, bővítették a pajtaszerű ingatlant. Attila terveikről beszámolt édesanyjának, aki nem akart hinni a fülének, hogy fia véletlenszerűen éppen Velencébe, a nagyszülők falujába talált vissza.

- Tudtam, hogy valamerre errefelé éltek az őseim, de, hogy pont itt, arról fogalmam sem volt - meséli Furák Attila a meleg hangulatú konyhában, miközben aprófát tesz a sparhelt tüzébe.

- Két évig nem nagyon jöttünk ide, helyieket kértünk meg, hogy nyírják le a füvet, szedjék össze a gyümölcsöt. Aztán egy este rádöbbentem: 35 évesen már igazi vidéki életet szeretnék élni, s mi lenne, ha végleg leköltöznénk a tanyánkra. Az ötletet tettek követték, eladtunk mindent, felszámoltuk az addigi életünket. Kezdetben a falubeliek kalákában segítettek a tanya rendbe tételén. Tudtuk, hogy itt csak akkor tudunk megélni, ha ismerőseinket lehívjuk pihenni és vendégül látjuk őket.

- Két disznóvágási szezon, 15 vágás úgy ment le, hogy csak segítettem. Aztán kezdtem igazán belejönni a hurkatöltésbe, a töpörtyű készítésbe - veszi át a szót Ági, aki szenvedélyes kalandjukban igazi társa volt férjének.

- Magamtól és a helybeli Rózsika nénitől megtanultam elkészíteni a vasi-zalai parasztételeket. Így ma boronatárcsában sütjük a tarját, magunk gyúrjuk a kenyeret, de nem okoz gondot a cseresznyés málé elkészítése sem. Azt vettem észre, hogy a főként pesti ismerőseink elsősorban pihenni jönnek hozzánk. Furcsa nekik, hogy az erdővel határolt udvaron csak úgy szabadjára lehet engedni a gyerekeket. Élvezik a csendet és érezhetően mindenki ki van éhezve a házi ízekre - árulja el, miközben ölbe veszi három esztendős, bűbájos Adrienn kislányát.

- A nagyobbik gyermekünk, Tamara már iskolás, néptáncol. Általa ismerkedtünk meg a folklór világával, s becsatlakoztunk a zalalövői Salla Néptáncegyüttesbe - meséli Attila, aki végigvezet a Sógor, Koma, Jóbarát nevet viselő szobákon. Egyszer elmentünk eredeti faragott ágyat venni, amikor szóltak, van 32 darab korabeli csipkés ágynemű is. Immár négy éve nyúzzuk ezeket - veszi kezébe az anyagot -, de semmi bajuk. Az idő mélyedéseivel teli vaskos bútorokon csipkés abroszok, az egyik szobában dézsa, s udvarra nyíló szauna is fogadja visszajáró ismerőseiket.

A hímzett falvédőn házi áldás olvasható: Bármerre visz sorsom útja, hazavágyom csendes kis falumba.

- Sokan kérdezik, hogy bírjuk itt, nem tartunk-e attól, hogy valamiről lemaradnak a gyerekeink? Szerintem a család szeretete és az élettapasztalat a legfontosabb. Úgy érzem, ezek adnak igazán pluszt egy gyereknek - osztja meg nézeteit Attila.

- Lehet, hogy mi is megőrülnénk itt, ha nem jönnének hozzánk hétről hétre - folytatja felesége. - De mindig kitalálunk valamit. Attila most éppen a mobil tyúkól összetákolásán dolgozik. Én pedig élvezem, hogy a föld ajándékait befőttnek, lekvárnak eltehetem. A mi példánkat látva, többen vásároltak kertet, hétvégi házat, de ilyen éles váltásra nem vette rá magát senki. Sokszor hallom: nincs idő erre, nincs idő arra. Itt valahogy ezt nem érzékeljük. Kérdezik is többen: hogyhogy nálunk nincs óra a nappaliban? Nekünk valahogy nem hiányzik.

A helyiek a szívükbe zárták a házaspárt. A környéken élők Attilát - tanyájáról - Lajosnak hívják. Úgy látszik, neki a sorstól az új élete mellé egy új név is járt, ajándékba.

Simon-Németh Adél

(vaol.hu)

Hozzászólások