„De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.”

Együtt emlékezett a vértanúkra Pécsett a Baranya megyei Magyar Nemzeti Arcvonal és a Pax Hungarica Mozgalom. De mire is emlékeztünk? Mit üzennek nekünk ezek a vérzivataros idők? Felcseng Krisztus szava, amikor elfogják és a bűnösök kezére adják. „De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.” (Lk 22,53b) De akarva akaratlanul eszünkbe ötlik Jónás próféta jele, mert amíg Ő három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy az Emberfia is három napig lesz a föld mélyén, de harmadnapra feltámad. Nekünk is fel kell támadnunk Krisztusban, ha valóban méltók akarunk lenni a vértanúkhoz.

„Mindig voltak, akik Isten előtt letérdeltek, és megtették kötelességüket a hazáért” - mondta a megemlékezés első felszólalója, az MNA baranyai vezetője. Hangsúlyozta milyen fontos az összetartás, és a Krisztusba vetett hit.

Varga Zsolt – Magyar sors című verse a vérébe égett mindenkinek, amikor bajtársnőnk elszavalta sorait.

A PHM baranyai vezetője a visszaemlékezés fényében szót emelt azok ellen a manapság egyre divatosabbá vált újpogány nézetek ellen, amik a nemzeti oldalt egyre nagyobb mértékben demoralizálják. Világosan leszögezte, hogy csak úgy lehet győzedelmes az ügyünk, ha közösen vesszük fel Krisztus keresztjét, és együtt visszük győzelemre a hungarista lobogót. A gondolatmenet végén nyomatékosította, hogy egy igazi hazafi jelszava csak a következő lehet: Isten mindenekfelett, és a Haza mindenekelőtt.

A megemlékezés az Ébredj magyar elénéklésével zárult, majd elhelyezte a két mozgalom koszorúit, ezt követően az emlékezők helyezték el mécseseiket, gyertyáikat.

Bízunk benne, hogy mindenkihez eljut a megemlékezés üzenete, és végre a sarkára áll az ország. Amikor eszünkbe jut a vértanúk tragédiája, akkor jussanak eszünkbe Szálasi Ferenc ezen szavai: „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!” Az elmúlt évtizedekben sok „nagypénteket” megért a nemzet, úgyhogy már éppen itt az ideje a feltámadásnak!

Úgy legyen!

PHM/MNA Baranya megye

Kitartás.net

Hozzászólások