Nem kell hadsereg többé! Valóban?

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined index: taxonomy_term similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 518 sor).
  • Notice: Undefined offset: 0 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 221 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 222 sor).

„Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” - szónokolta Linder Béla, a Károlyi kormány "hadügyminisztere" 1918. november 2-án a budapesti helyőrség tisztjeinek, az úgynevezett népkormányra tett eskütétel alkalmából.

Ezen nézőpont sajnálatos módon ma is érvényben van, ugyanis a "rendszerváltozás" óta a Magyar Honvédség egyre lejjebb került mind számadatokban, mind minőségben egyaránt. Ha visszatekintünk népünk történelmébe, akkor megállapíthatjuk, hogy a magyarság életét végig kíséri a katonáskodás, a honfoglalás korától kezdődően napjainkig. Népünk, a Kárpát-medencébe való letelepedéssel egy sorsdöntő geopolitikai döntést hozott, amellyel állandó fegyveres küzdelemre kényszerült. A honszerzés után a honszervezésé - honmegtartásé, majd a honvédelemé lett a főszerep, melyhez a mindenkori magyar államnak erős hadseregre volt szüksége.

E hosszú, viszontagságos történelmi múlt során rengeteg olyan körülmény volt, amely fegyverforgatásra kényszerítette népünket. A kalandozásoknak nevezett európai hadjáratokon át, a keletről betörő ellenségekkel szemben, az oszmán hódítók ellen, vagy szabadságharcaink mellett kellett fegyvert ragadni és hősiesen harcolni népünk fennmaradásáért.

Az I. világháború végén több mint egymillió felfegyverzett katona tért haza a hátországba, ahol a patkányforradalom vezetői, köztük a már említett hadügyminiszter, egyszerűen lefegyverezte az alakulatokat, majd hazaküldte őket, ezzel előre vetítette Magyarország feldarabolását és megcsonkítását. Ha ez a milliós hadsereg őrt állt volna a Kárpátok gerincén, talán a trianoni országvesztés meg sem történik, vagy legalább is nem ebben a formában.

A trianoni békediktátum az ország mellett a hadsereget is szétszakította. A fegyveres erők létszámát 35 000 főben határozta meg, valamint megtiltották az általános védkötelezettséget. A hadsereg csak önkéntes alapon szerveződhetett. A tisztikar és a legénység arányát is meghatározták: 1750 tiszt és 1313 altiszt volt kinevezhető. A fegyvernemek közül csak  gyalogság és a tüzérség volt engedélyezett.

A hadsereg szervezésében némi enyhülést hozott  a győri fegyverkezési program, amely egymilliárd pengős hadsereg-fejlesztési program volt, de majdnem megkésettnek mondható, hisz a szomszédos kisantant országok hadseregeit nem sújtották korlátozások, és a korszerűsítés már évekkel korábban megkezdődött. A II. világháborúba egy szellemében, lelkiségében erős, de fegyverzetileg, technikailag elavult hadsereg lépett be. Az ország megszállását követően a hadsereg vezetőit kivégezték, vagy emigrációra kényszerítették. A megmaradt személyi és technikai állományból 1948-ban újraszervezték a Honvédséget, majd három évvel később, szovjet mintára újjászervezve és -fegyverezve megalakították a Néphadsereget.

A rövid történelmi áttekintést követően kijelenthetjük, hogy katonanemzet vagyunk. Ugyanakkor mit is látunk napjainkban a honvédség háza táján?  Személyi állományában elkeserítően gyenge és minimális, hadi technikájában elavult, korszerűtlen hadsereg képe rajzolódik ki. A rendszerváltozás utáni első kormány, egy 120 ezer fős haderőt vett át, 200 ezer fős haderőnek elegendő fegyverzettel, működő mozgósítási képességekkel –  és most 24 év alatt eljutottunk oda, hogy kevesebb mint 26 ezer fős az egész honvédség.

A 26 ezer fős haderőből 12-13 ezer eleve fel van mentve lövészárokból, nagyjából ez az őrnagytól vezérőrnagyig terjedő sokezres adminisztratív réteg, ugyanakkor a tényleges harcoló beosztásban lévők száma pedig 3-4000 fő. Ennek az aránynak a fordítottja lenne az ideális, persze sokkal nagyobb létszám mellett. A megmaradt technikai eszközök „hadrafoghatóságáról” meg ne is beszéljünk.

Elajándékozott harckocsik, fillérekért eladott orosz haditechnika, átláthatatlan közbeszerzések, elkótyavetyélt laktanyák, működő haditechnika felszámolása és értékesítése hulladékként, drága és használhatatlan gyakorlóruházat rendszeresítése, lőszer megsemmisítése milliárdokért (holott a katona is el tudná lőni): ezek mind az elmúlt kormányzatok hibái és felelőssége, ami rányomja a bélyegét a katonai morálra is.

Nem kell hadsereg, nem kell katona, hisz úgysem lesz már háború, meg amúgy is majd  a NATO megvéd, ha mégis kitörne egy fegyveres konfliktus. Nem kell sorkatonaság, az legyen katona aki szeretne az lenni. Hozzáértő pacifisták előszeretettel használják az ilyen retorikát. Pedig elég csak körbetekintenünk a világban, máris láthatjuk, hogy minden földrészen zajlanak ma is háborúk. A szomszédos délszláv országokban élők sem gondolták volna, hogy háború fog kitörni. Az úgynevezett arab tavasz, vagy a szomszédos ukrán helyzet is egy ilyen fegyveres konfliktus. Tehát ne legyen kétségünk afelől, hogy hazánk területén is lehet bármikor háború, akár egy belső indíttatású polgárháború formájában, vagy egy külső, szomszédos ország elleni formában. Ugyanakkor ilyen számadatokkal, és ilyen minőségű hadsereggel egész egyszerűen képtelenség megvédeni az országot.

A sorkatonaság eltörlésével nem csak a honvédség létszáma csökkent, hanem a fiatalok hazafias nevelése is megszűnt, bár a sorkatonaság kiképzési módszere és minősége nem volt kimagasló, mégis a kiskatonák rendet és fegyelmet tanultak, minimálisan is, de elsajátították a fegyver kezelését és a harcászat szabályait, ugyanakkor megtanultak közösségben élni, gondolkodni. A különböző szubkultúrák bugyraiban vergődő mai fiatalság, alkalmatlan és nem méltó a haza védelmére. Próbálják kozmetikázni a számadatokat, alulfizetett szerződéses állománnyal, és volt nyugdíjas katonák tartalékos állományba vételével, de a lényegen nem változtat, még pedig azon, hogy gyakorlatilag nincs hadseregünk.

A hungarizmus álláspontja egyszerű: megfelelő létszámú, jól fizetett szerződéses és hivatásos állományra, professzionális kiképzési módszeren alapuló néhány hónapos sorkatonaságra, korszerű fegyverzetre, és felfelé csökkenő állományarányra (kevesebb tiszt, több tiszthelyettes és honvéd) van szükség.

A honvédség körüli problémákra, a világhódítók által nyakunkra ültetett kormányok nem akarnak megoldást találni, mert az ő érdekük az, hogy önvédelemre ne legyünk képesek, és csak a minimális, kötelező szövetségesi feladatokat lássuk el. A liberálisok egyébként is előszeretettel rombolják a tekintélyelven működő intézményeket, ezért van állandóan célkeresztben náluk az Egyház, vagy éppen a hadsereg.

El fog jönni az az idő, mikor a társadalom ráébred, hogy az utolsó megoldás a nemzet számára a hungarizmus! A hungarista állam egyik alappilére pedig nem más, mint a Nemzetvédő Katona!

Ladányi F. Péter - Kitartás.net

Hozzászólások