A Szent Korona-tan hungarista szemmel

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined index: taxonomy_term similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 518 sor).
  • Notice: Undefined offset: 0 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 221 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 222 sor).

"A Szent Korona nem a király jelképe csupán, hanem a magyar nemzeté. Az egész világon csak a magyar koronának van meg az a jellegzetessége, hogy az a királyt és a nemzetet összefogja; amikor a királyt koronázzák, a nemzetet is koronázzák. A magyar szent Korona nem a király jelvénye, hanem az ország jelvénye. A magyar Szent Korona mindnyájunkat egybefoglal. Mi koronázott nemzet vagyunk. Nagy igénye van - talán csak volt, de talán még lesz is a magyar nemzetnek - aziránt, hogy a jogelviség, mintegy megszemélyesítve és a királytól függetlenül is ott álljon a nemzet számára, miért is mintegy személyiséggel ruházta fel a Szent Koronát. Magyarország a Szent Korona országa. A magyar föld a Szent Korona földje, a Szent Korona minden jognak a gyökere."

(Schlachta Margit országgyűlési beszédéből, 1946 január 31.)

A Szent Korona mint ötvösművészeti alkotás eredetének vizslatása nem tartozik jelen tanulmány keretei közé, melynek célja a Szent Korona mint közjogi fogalom és a köré kikristályosodott alkotmányjogi hagyomány elemzése, nem pedig művészettörténeti és egyéb szaktudományos következtetések levonása. Tárgyunk szempontjából érdektelen, hogy a koronát ki és mikor készítette, egységes szerkezet-e vagy két darabból lett összeállítva, melyik kép lett kicserélve rajta és melyik nem. Minket a Szentkorona-tan, mint ősi alkotmányunk alapját képező hagyomány, és mint ilyennek a hungarizmussal való esetleges párhuzamai érdekelnek, tehát az, hogy ideológiánk összhangban van-e az évezredes magyar alkotmányossággal, illetve, hogy a történelmi alkotmányt miképpen kell egy hungarista állam keretei közt új életre kelteni.

Az utolsó törvényes, Szent Koronára felesküdött magyar államfő meggyilkolásával és a második köztársaság (mely az elsőnek minden tekintetben méltó utódjának bizonyult) kikiáltásával a jogfolytonosság de jure is megszakadt (de facto 1945 áprilisában, amikor az ország teljes egésze bolsevista megszállás alá került). Mivel a Szent Korona-tan íratlan és visszavonhatatlan alkotmányos hagyomány, másrészt törvényes Országgyűlés nem rendelkezett a hatályon kívül helyezéséről (ezt egyébként sem tehetné meg, hiszen így önmaga legitimitását szüntetné meg), így mind a mai napig hatályos, a Magyar Apostoli Királyság - jogi értelemben - mind a mai napig létezik, csak működésében akadályozva van (provizórikus - átmeneti - állapot áll fenn). Sőt, az 1939-ben megválasztott (és soha fel nem oszlatott) Országgyűlés maradéka 1947 augusztus 20-án a bajorországi Altöttingben még egyszer összeült, és kimondta a Szent Korona jogfolytonosságát.

A fentiekből az is következik, hogy az alkotmányosság nem 1944 március 19-én szakadt meg, mert a németek bár részben korlátozták az ország szuverenitását, igyekeztek - több-kevesebb sikerrel - beleszólni az ország belügyeibe, de az alkotmányos berendezkedést érintetlenül hagyták (mind a kormányzó, mind az Országgyűlés a helyén maradt, a németek által támogatott Imrédyt Horthy nem volt hajlandó miniszterelnökké kinevezni, stb.). Nem így az 1945-ben nyakunkba szakadt társulat... A Szent Korona-tant és mindent ami az önálló államiságra, dicsőséges történelmünkre emlékeztethetett volna, kitépték a nép szívéből, így a gengszterváltás idejére (1990) csaknem feledésbe ment az ősi alkotmány. Ezt bizonyítja, hogy az 1990-ben összeült országgyűlésben (ha lehet így nevezni) még csak fel sem merült az alkotmányosság helyreállítása, ami pl. a kommün utáni 1920-as Országgyűlésnek első dolga volt. Érdemes itt idézni az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920. évi I. tc. e kérdéssel foglalkozó 9. §-át, miszerint:

„Az úgynevezett népköztársaság és tanácsköztársaság szerveinek néptörvény, rendelet vagy más elnevezés alatt kibocsátott mindennemű rendelkezései érvénytelenek. Hasonlóképen érvénytelenek az úgynevezett nemzeti tanácsoknak és szerveiknek mindennemű rendelkezései és határozatai is.

Az Országos Törvénytárból az oda beiktatott úgynevezett néphatározat és néptörvények töröltetnek. Felhatalmazza azonban a nemzetgyűlés a minisztériumot arra, hogy az úgynevezett népköztársaság szerveinek rendelkezéseit, amennyiben a jogrend és a jogbiztonság érdekében szükséges, az alkotmány keretében saját felelősségére ideiglenesen hatályban tarthassa, vagy helyettük új rendelkezéseket állapíthasson meg. Addig is, amíg a minisztérium ebben a tárgyban intézkedik, az úgynevezett népköztársaság szerveinek rendelkezései ideiglenesen alkalmazásban maradnak, amennyiben tartalmuknál fogva az alkotmánnyal, a fennálló törvényekkel és törvényerejű szokásjoggal nem ellenkeznek, vagy törvényes felhatalmazás körében keletkeztek és még megszüntetve nem lettek.

A minisztérium továbbá felhatalmaztatik, hogy a törvényhozás további rendelkezéséig rendelettel megtehesse azokat az intézkedéseket, amelyek az úgynevezett tanácsköztársaság szerveinek rendelkezéseivel létesített állapot megszüntetésére és a jogrend helyreállítására szükségesek."

Az 1990-ben létrejött új (új?!) rendszer viszonyulását a Szent Koronához és a történelmi alkotmányhoz az Alkotmánybíróság 26/2000. (VII. 6.) számú határozata fejezi ki kendőzetlen őszinteséggel: „a Szent Korona mint tárgy közjogi funkcióval nem bír, a tulajdonos állam pedig - a törvények szabta keretek között - rendelkezhet vele." Mindezt az a testület volt képes kinyilvánítani, melynek tagjai az Aranybulla pecsétjének másolatát viselik a nyakukban...

Itt tartunk ma. Éppen ezer esztendővel az államalapítás után, a Szent Korona hivatalosan csupán egy „tárgy", közjogi funkció nélkül, amit Kohn Béla utódai akár zaciba is csaphatnak... A Szent Korona-tan pedig a „szép új világban" az őstörténet és az ősvallás sorsára jutott: akiknek foglalkozni kellene vele, azok mellőzik, akiknek pedig szerencsésebb volna elkerülni, azok annál nagyobb buzgalommal vetik rá magukat. A legvadabb agyficamok kerültek forgalomba a gengszterváltás óta „Szentkorona-tan" márkajelzés alatt. Némelyek azon is képesek a legnagyobb komolysággal összeveszni, hogy „tan" avagy „eszme". Mások okkult, asztrológiai vonatkozásokat próbálnak keresni a Szent Koronán - egészen véletlenül ugyanazok, akik a magyar ősvallást is ilyesmikkel igyekeznek teletömni, mert a mai kor - „New Age", a „vízöntő kora" - babonákhoz, miszticizmushoz vonzódó emberének így jobban eladható. Ismét mások olyasmit képesek kipréselni magukból, hogy (a magyarokkal egyetemben) Szíriuszról származó koronánk kozmikus energiákkal sugározza be a Kárpát-medencét (persze, csak és kizárólag akkor, ha függői megfelelő szögben függnek), ami amúgy a „Földanya szívcsakrája"... Találkozhatunk olyan versenyzővel is, aki Szent Istvánt és a kereszténységet gyalázza, szembeállítva a Szent Korona-tant, annak tulajdonképpeni megalkotójával, s megfeledkezve arról a nehezen tagadható tényről, hogy a koronát éppen Szent Istvántól való hagyományos származtatása révén tartjuk megszentelt tárgynak (a latin „sacra" kifejezés ugyanis megszenteltet jelent, tehát nem önmagától szent, hanem más által lesz azzá), s a Szent Korona-tan egyik korai írott kútfője első királyunk Imre fiához írt műve (Intelmek)...

Mifelénk dívó „jó szokás" szerint, ha valaki esetleg kétségbe merészeli vonni a fent említett népboldogítók és megvilágosodottak tanait, s - horribile dictu - nem hajlandó akciós áron (ha egy raklappal veszel, úgy olcsóbb) megvásárolni legújabb nemzetmentő művüket, illetve nem fizet a megadott bankszámlákra (a nemzet egységéért, a jobb jövőért, stb.) legalább egy tál levesre való pénzt, az rögvest a „zsidó", „moszad ügynök", „judeokeresztény" vagy hasonló kitüntető jelzők, esetleg előbbiek tetszőleges kombinációjának viselésére lesz jogosult.

A Szent Koronát mára - köszönhetően eme kiválóságok munkálkodásának - elérte történetének egyik legsúlyosabb csapása: bizonyos körökben divatcikké vált. Lépten-nyomon hivatkozik rá boldog-boldogtalan, különböző ajándéktárgyakon, mütyürökön tűnik fel, lassan már kereskedelmi védjeggyé lényegül, miközben a lényege, mondanivalója elsikkad a zsibvásár forgatagában. Éppen ezért nem sok olyan ember lézeng e hazában, aki a Szent Koronához a köteles tisztelettel, alázattal és megfelelő felkészültséggel illetve jó szándékkal nyúlna hozzá.

A Szent Korona-tan

A Szent Korona-tanon alapuló történeti alkotmány ma ismert formájában hosszú jogfejlődés eredménye, bár meghatározó elemei már az Árpád-házi királyok alatt kialakultak. A tan egyes elemeit a hagyomány a vérszerződéstől (IX. század) eredezteti, ugyanis Anonymus (III. Béla király jegyzője) Gesta Hungarorum című munkájában a tan részét képező ellenállási záradékot (az esküszegő uralkodó elleni fellépés jogát), a hatalom megosztását az uralkodó és a nemzet között a vérszerződés részeként tünteti fel. Lehetséges, hogy Anonymus csak korának viszonyait vetíti vissza a vérszerződés korába, de műve mindenképpen azt bizonyítja, hogy már a XII.-XIII. század fordulóján is élő, a közgondolkodásra erős hatást gyakorló eszmékről van szó, amelyek 1222-ben az Aranybullában lettek megerősítve és ünnepélyesen kihirdetve. A tan első - vitán felül álló - kútfője Szent István királyunk intelmei. A mű a korai Magyar Királyság alkotmányos értékeit összegző erkölcsi és politikai útmutatóként készült Imre hercegnek (és nyilván a további utódoknak), felhívja a figyelmét a király erényeire és kötelességeire, úgy mint a hit és a papság védelmére, a főemberek, vitézek megbecsülésére és bevonására a kormányzásba (tanács). A mű végén, mint az elhangzottak összegzése áll a következő mondat: „Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni."

A korona és az uralkodó személye tehát már itt elkülönül, a korona az ország, a közjogi rendszer, az uralkodói erények és kötelességek megtestesítője, a mindenkori király felett áll. A Szent Korona, mint az ország és a nemzet szimbóluma először Szent István országfelajánlásában jelenik meg, amikor a halálát közeledni érző király a Szent Korona képében ajánlja fel Magyarországot a Boldogságos Szűz Máriának. Megjegyzendő, hogy a magyar ősvallás Boldogasszony tisztelete és a keresztény Szűz Mária kultusz ebben a mindmáig érvényes államjogi aktusában vált igazán és felbonthatatlanul egyé, s lett általa Magyarország - a világon egyedülálló módon - Mária Országa, s azóta szokás hazánkban a Szűzanyát a Szent Koronával ábrázolni (Patrona Hungariae). A demokrácia hozzáállását ehhez a tényhez az egyik illegitim miniszterelnök (gyk. 1945 óta mind az) 2004-es nyilatkozata foglalja össze: „Lehet, hogy valaki azt gondolja, ez Mária országa, de ahogy látom, Mária a kezét mindenképpen levette róla, és csak mi vagyunk itt, mi tudjuk formálni."

Az alkotmány szentistváni gyökereire utal az 1222-ben kiadott Aranybulla is: „megadjuk mind nekik, mind országunk többi lakosinak azt a szabadságot, melyet a szent király adott" (3. §), tehát II. András király dekrétuma nem valami új dolgot hoz a magyar jogrendbe, hanem egy akkor már élő és létező alkotmányos hagyományt foglal írásba és hirdet ki ünnepélyesen, helyreállítva „országunk nemeseinek és másoknak is Szent István királytól szerzett szabadságát".

Az Aranybulla fontos szerepet töltött be a magyar jogtörténetben, egészen 1945-ig a magyar alkotmány alapja volt. Minden király tartozott azt koronázásakor megújítani, a benne írottak pedig alapját képezték a későbbi közjogi fejlődésnek, amelynek eredményét 1515-ben Werbőczy István Hármaskönyvében gyűjtötte egybe. Bár az ellenállási záradékot (Aranybulla XXXI. cikk) az 1687. évi Országgyűlés - Habsburg nyomásra - hatályon kívül helyezte, az mégis az elkövetkező évszázadok magyar szabadságharcainak jogi alapját képezte, azon megfontolás alapján, hogy kényszer hatására nem lehet érvényesen törvénykezni, így a hatályon kívül helyezést senki sem tekintette érvényesnek (persze a Habsburgokat leszámítva).

Magyarországnak sohasem volt írott (kartális) alkotmánya (ma sincs, a ma használt Rosenfeld Mátyás-féle 1949. évi XX. törvényt had ne nevezzük alkotmánynak). A magyar alkotmány történeti, tehát szokásjogon és különböző nagy jelentőségű történelmi jogszabályokon (Szent István intelmei, Aranybulla, Hármaskönyv) nyugvó alkotmányos hagyomány. Alapja változatlan maradt az évszázadok folyamán, csupán egyes fogalmai jelentéstartalma bővült ki a társadalmi-, és jogfejlődés következtében. Az fentiekre tekintettel a Szentkorona-tan lényege a rendelkezésre álló források alapján az alábbiakban foglalható össze:

1. A Szent Korona jogi személy, az állam, mint elvont fogalom fizikai megtestesítője, a legfőbb szuverén, minden hatalom és jog forrása.

2. A magyar állam és a magyar nemzet mindörökké szabad.

3. Az ország földje a Szent Korona teste, az ország polgárai a Szent Korona tagjai, míg a mindenkori király a fő, aki a nemzet akaratából és felhatalmazásával, a nemzettel egységben a Szent Korona nevében kormányoz, a korona jogait gyakorolja. A király e jogok gyakorlására a nemzet akaratából, a Szent Koronával az esztergomi érsek által történő megkoronázás alkalmával nyer felhatalmazást (a Szent Korona csak ez alkalommal érinti az uralkodó fejét). Ez a szerves (organikus) államfelfogás Szent Pál apostol korintusiakhoz írt első leveléből származtatható: „A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test" (1. Kor. 12. 12-29). E gondolat teljesedik ki, kap politikai értelmet a Szentkorona-tanban, amikor a nemzet minden egyes polgárát a Szent Korona egyazon szabadsággal bíró tagjának tekinti.

Ebből az organikus állam és nemzetfelfogásból ered, hogy a főt (államfő) csak a Szent Korona tagjai (a nemzet polgárai) választhatják, míg a nemzet tagjává („nemessé") csakis a fő tehet bárkit, aki erre rászolgált. „Mert a fejedelmet is csak a nemesek választják, és a nemeseket is csak a fejedelem teszi azokká, s ékesíti nemesi méltósággal" - állapítja meg Werbőczy a Hármaskönyvben. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a középkorban a nemzet közjogi fogalmába csak a nemesség fért bele, csupán az áprilisi törvények (1848) terjesztették ki ezt az ország minden rendű és rangú lakosára. A nemesség adományozása (és ezzel a politikai nemzetbe való befogadás, a politikai jogokban való részesülés) azonban mindig a Szent Koronának tett szolgálat, a nemzetért, a közösségért hozott áldozat (hungarista megfogalmazásban: a tevőlegesen vállalt és megélt sorsközösség) függvénye volt. Ebből a tételből az is nyilvánvaló, hogy a provizórikus állapot fennállása alatt (1945-től a jogfolytonosság helyreállításáig) adományozott állampolgárságok az ősi alkotmány alapján nem érvényesek, azokat felül kell vizsgálni, az arra érdemesekét meg kell erősíteni, az érdemteleneket pedig el kell távolítani az országból.

4. Az nemzet minden tagja ugyanazon szabadsággal (és kötelességekkel) bír. „Az országunk határai közt lakó valódi nemesek még az országunk határai közt fekvő hercegi tartományokban levők is, megannyian ugyanazon egy szabadsággal éljenek" (I. Lajos király dekrétuma, 1351). A középkorban ez az elv tette lehetővé, hogy a hatalomból a társadalom egy szélesebb rétege, köznemesség is részesedhessen, ellensúlyt képezve az országgyűlésben a bárók hatalmával szemben, egyfajta korabeli „népképviseletként" működve. A forradalom követelései közt megfogalmazott törvény előtti egyenlőséget 1848-ban az országgyűlés úgy valósította meg - sajátosan magyar módon - hogy a nemesi előjogokat az egész nemzetre kiterjesztette, „beemelte a népet az alkotmányosság sáncai mögé", ahogy Kossuth Lajos igen szemléletesen megfogalmazta (1833): „A szabadság oly kimeríthetetlen kincs, mely azáltal, hogy véle többen osztoznak, sem fogy, sem gyengül, sőt nő, sőt erősödik. Ki az, aki javallani merje, hogy a magyar nemes mondjon le alkotmányos jussairól, hogy leszálljon a néphez? s én leszek első, ki őt, bármi hatalmas legyen is, a nemzeti felségsértés bűnével nyilván megvádolom. Nem arról van szó, hogy mi nemesek leszálljunk a néphez, hanem arról, hogy őtet magunkhoz felemeljük. Oly kincset osztani meg tíz millió polgártársainkkal, mely a megosztás által nem fogy, csak az irigység ellenkezhetik, s ezen rút vétken alapítnók mi szabadságunkat?"

5. A hatalommegosztás elve kimondja, hogy a hatalmat a király és a nemzet (a fő és a test) együttesen gyakorolja. Ahogy Werbőczy írja: „A fejedelem mindazáltal egyedül a maga akaratából és önkényesen, kiváltképpen az isteni és természeti jogot sértő dolgokban és az egész magyar nemzet régi szabadságának ártalmára semmit sem rendelhet; hanem össze kell hívnia és meg kell kérdeznie a népet, vajon ennek az ilyen törvények tetszenek-e vagy sem? A kik ha igennel felelnek, azontúl az ilyen végzéseket (az isteni és természeti jog mindig épségben maradván) törvényekül tartjuk meg." Tehát az uralkodó nem alkothat önállóan, a nemzet, illetve a nemzetet képviselő országgyűlés hozzájárulása nélkül törvényt, ahogy az országgyűlés sem a király megkérdezése nélkül: „Többnyire pedig, közös megegyezéssel, maga a nép is elhatároz valamit, a mit a közjóra hasznosnak ítél és írásban terjeszti a fejedelem elé, kérvén, hogy erre nézve neki törvényt adjon és ha maga a fejedelem az ilyen végzéseket elfogadja és helyben hagyja, akkor az törvényerőre emelkedik s azonnal törvénynek kell tekintenünk." De még együttesen sem alkothatnak olyan törvényt, amely az alkotmánnyal ellentétes: „az isteni és természeti jogot sértő dolgokban és az egész magyar nemzet régi szabadságának ártalmára semmit sem rendelhet."

6. A Szent Korona főkegyúri joga. Magyarország Szent István államjogi aktusa folytán Mária országa (Regnum Marianum), apostoli királyság. Mivel a magyarok első apostola maga az első király volt, így a pápa által adományozott jognál fogva, a mindenkori magyar király egyházakat (egyházközségek, nem összetévesztendő a közbeszédben használatos egyház - vallási közösség - fogalmával), püspökségeket alapíthat, püspököket nevezhet ki, egyházi hivatalokat adományozhat (ahogy ezt mind Szent István, mind utódai valóban meg is tették).

7. Minden tulajdonjog a Szent Koronától ered és reá száll vissza. Mivel az ország területe a Szent Korona teste, polgárai pedig a Szent Korona tagjai, így Magyarországon földet és termelőeszközöket csak a Szent Korona tagjai, vagyis a magyar nemzet tagjai birtokolhatnak. Minden jószág (legyen az termőföld vagy más termelőeszköz, tulajdon) a tulajdonos örökös nélküli elhalásával, illetve érdemtelenné válásával (árulás, hűtlenség) a Szent Koronára száll vissza.

8. Az ellenállási jog, vagyis a hatalom elszámoltathatóságának és az alkotmányellenes hatalomnak való ellenállás joga, Anonymus tudósítása szerint a vérszerződésből eredeztethető: „hogyha valaki Álmos és a többi fejedelmi személyek utódaiból esküjük állapotát meg akarná szegni, átok alá legyen vetve mindörökké" (Anonymus: Gesta Hungarorum). Ez a szemlélet köszön vissza Szent István intelmeiben is: „ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod" (Intelmek IV.), hogy végül 1222-ben az Aranybullában, mint alkotmányos alapjog kerüljön kihirdetésre: „Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké." (II. András dekrétuma, 1222. XXXI. cikkely, 3.§)

I. Ferenc József királyi esküjében (1867) megerősítette ugyan az alkotmányt, de az ellenállási jogot gondosan mellőzte, ahogy elődei sem lelkesedtek érte túlságosan. A két világháború közt szintén született törvény, amely ezzel a joggal ellentétes, név szerint az 1937. évi XIX. törvény (a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról), amely kizárja a kormányzó felelősségre vonhatóságát, amelyet pedig az 1920. évi I. tc. (az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről) 14. §-a lehetővé tett. Viszont az 1944 november 3-án elfogadott 1944. évi X. tc. - Szálasi külön kívánságára - kimondta a nemzetvezető (ideiglenes állam- és kormányfő) országgyűlés általi felelősségre vonhatóságát, teljes összhangban az ősi alkotmánnyal.

Hungarizmus és alkotmányosság

A hungarizmus megalkotójának viszonyát az államiságunkat megtestesítő nemzeti ereklyéhez nem írásaiból, megnyilvánulásaiból, hanem tetteiből tudjuk legjobban rekonstruálni. Ő volt az utolsó magyar államfő, aki a Szent Koronára tett esküt, hitet téve a magyar alkotmányosság és jogfolytonosság mellett. Amikor a katonai helyzet az országgyűlés és a kormányhivatalok nyugatabbra költözését tette szükségessé, a kormány az államiságot megtestesítő Szent Korona megmentését kiemelt helyen kezelte. Először Veszprémben, majd Kőszegen, végül a nyugati határszélen, Velem községben őrizték, innen 1945 márciusában az ausztriai Mariazellbe vitték, míg végül a kormánnyal egyetemben Matsee-ben kötött ki. Itt az utolsó koronatanácson elhatározták, hogy a Szent Koronát a föld alá kell rejteni, a koronaőrség is ez irányú parancsot kapott a nemzetvezetőtől. Így sikerült megakadályozni, hogy a Szent Korona a bolsevisták kezébe kerüljön, ami egyértelműen az ereklye megsemmisülést jelentette volna (elég itt arra emlékeztetni, hogy némely források szerint Kohn Béla 1919-ben egy ócskásnak akarta eladni a Szent Koronát). Szálasi és környezete megtehette volna, hogy magukhoz veszik a koronát a rájuk bízott javakkal egyetemben és egyszerűen lelépnek.

Szálasi  Ferenc eskütétele a Szent Korona előtt

A németek készséggel bocsátottak volna rendelkezésükre repülőgépet vagy bármi egyebet, ami semleges országba szállította volna őket. E helyett a kormány - miután a korona megóvásáról intézkedett - jelentkezett az amerikai hatóságoknál, noha mindenki tisztában volt vele, hogy milyen sors várja, ha kiadják a bolsevistáknak. A Szent Koronát pedig - a koronaőrség közreműködésével - az amerikaiak megtalálták és Fort Knox-ba szállították, ahonnan 1978 január 6-án (véletlen vagy sem, de éppen Szálasi Ferenc születésnapján) tért haza...

Szálasi Ferenc írásaiban nem sűrűn fordul elő utalás a Szent Korona-tanra. A hungarista megnyilatkozások között találunk utalásokat az alkotmányosságra, az alkotmányos rend tiszteletben tartására, de kifejezetten a Szent Korona-tanról nem esik szó egyik forrásban sem. Okkal kérdezhetjük: miért? Az ok természetesen nem a hungarizmus esetleges idegenkedése a témától. A magyarázat teljesen kézenfekvő: 1945 előtt a Szent Korona-tan nem történelmi emlék, jogtörténeti érdekesség volt, hanem a magyar állam közjogi alapját képező, élő és hatályos alkotmányos hagyomány, Magyarország évezredes, íratlan alkotmánya.

Ez a kor emberének - így Szálasi Ferencnek is - annyira természetes és magától értetődő volt, hogy valószínűleg nem látta értelmét annak, hogy egy mindenki által ismert és elfogadott tant sokadszorra is lefektessen. Mindezek tükrében összevetve a Szent Korona-tant a hungarizmus alapigazságaival megállapíthatjuk, hogy a kettő közt nincs lényegi eltérés, a fent leírt alapelvek tökéletesen illeszkednek Szálasi eszmerendszerébe. A hungarizmus tehát a Szent Korona-tanban Magyarország közjogi alapját, évezredes íratlan alkotmányát látja, sem többet sem kevesebbet, s mint ilyet építi be eszmerendszerébe, hogy az eljövendő Hungarista Magyarországon visszahelyezhesse az őt megillető helyre.

Domokos Endre János - PHM vezető

Kitartás.net

Hozzászólások