Martinovich Sándor S. J.: A zsidókérdés III.

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined index: taxonomy_term similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 518 sor).
  • Notice: Undefined offset: 0 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 221 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 222 sor).

VII.

SÉMI KULTÚRA.

Valamint a zsidó önzés gazdasági koldusbotra jutásunkat készíti elő, éppúgy veszélyezteti a zsidó lélek második vonása, az elvtelenség, keresztény és nemzeti kultúránkat. A zsidó mint már kifejtettük, mindent üzleti szempontból néz. Amíg nem állott módjában értelmi kultúra útján szerezni gazdaságot, nem is sokat törődött a kultúrával, írás-olvasás, számolás, a Talmud és a Sulchan Aruch voltak műveltségének határjelzői. Mihelyt azonban a recepció után kilátása lett a legjövedelmezőbb pályákat elhalászni, azonnal elárasztotta iskoláinkat. Ma már egyszerűen megdöbbentő az az arány, amellyel a zsidó ifjúság felső- és középiskoláinkat ellepi. Legyen szabad egy kis idevágó statisztikával illusztrálnom állításomat.

Budapesten van 21 fiú-középiskola. 1916-ban végzett bennük összesen 13.197 tanuló. Ezek között róm. kath. volt 5700, egyéb keresztény 2156 és zsidó 5341. Vagyis az összes budapesti középiskolákban csak 359-ceI több a katholikus, mint a zsidó, pedig az 1906-os népszámlálás szerint Budapesten a katholikusok száma 475836 a zsidóké pedig csak 186000. Ha most egyes budapesti középiskolákat veszünk szemügyre, mérleg horribilis számokat mutat. Van 7 olyan budapesti középiskola, ahol a zsidóság számban jóval fölülmúlja a katholikusokat; így pl. a IV. kerületi főreálban 41-gyel, a ref. főgimnáziumban 55-tel, a VllI. ker. áll. főgimnáziumban 283-mal, ugyanott a főreálban 234-gyel, az ev. főgimnáziumban 292-vel. az V. ker. áll. főgimnáziumban 346-tal, ugyanott az állami főreálban 363-mal, a barcsai-utcai főgimnáziumban meg pláne 532-vel több volt a zsidó diák mint a katholikus.

Még aránytalanabbul állanak az egyetemen.

100.000 katholikusra 57 hét. hallgató esik.

100.000 ág. ev 75 hét. hallgató esik.

100.000 ev. ref. 68 hét. hallgató esik.

100.000 zsidóra 420 hét. hallgató esik.

Igaza van Prohászkának: „A honvédelem nagy, nehéz munkáját végzik egyetemi ifjaink, s nem érnek rá tanulni; addig az egyetemen s a műegyetemen padjain tért foglalnak mások, kikből itthon bőven van s kik — nem gondolhatok mást, azért mondom ki — csak azért maradhattak otthon mert degeneráltak… Segítsük hát keresztény ifjainkat tanulmányaikban, segítsük érvényesülésükben, mert különben a győzelem után vesztjük el a csatát.”[12]

A leányiskolákra pedig nagyon jellemző az a körülmény, hogy a Vázsonyi-féle női választójog szerint: a polgári végzettség címén kb. 170.000 nő kapna választójogot s ezek közül több mint 120.000 zsidó.

Már ezek a számok is beszédesek. A gazdasági élet után a magyar szellemi és kulturális életet is kisajátította már a zsidóság. A recepció után ez szinte természetes. A zsidónak joga van tanulni és élvezni a keresztény, kultúra gyümölcseit, de nekünk ezer okunk van aggódni, hogy ezt a zsidó szellemi térfoglalást a keresztény és nemzeti kultúra, teljes összeroppanása fogja követni. A jelek már is annyira félreismerhetetlenek, hogy Magyarországon a szellemi téren is a pánjudaizmus uralmáról beszélhetünk.

Az a zsidó üzleti szellem átment már szellemi közéletünk minden terére. A zsidónál a L’art pour l’art elv ismeretlen. Neki minden üzlet: az újságírás, éppúgy mint az orvostudomány; ő az ügyvédi pályán éppolyan kereskedő, mint a hadseregszállításoknál. És valamint a kereskedelem terén nem az árú belső értéke, hanem a piac szükséglete irányítja — hiszen ő műremeket és műtrágyát egyforma ambícióval szállít — úgy az intelligens pályákon sem vezeti őt semmiféle magasabb eszményiség. Tanul, mert vagyont szerezhet, s csak azt tanulja, amivel több vagyont szerezhet. S ha a degenerált kultúrával s ízléssel nagyobb kilátásai lehetnek, hát degenerálja azt a végletekig.

Csak így érthető, hogy szerte az országban, de főleg a fővárosban, a zsidó lélek fejletlen, alacsonyfokú erkölcsi érzéke nyomja rá bélyegét irodalomra és művészetre egyaránt. Az a cinizmus, amellyel máma az irodalmunkban, színpadunkon és mozgóképeinken a szerelmet kezelik, nem a mi turáni szellemünk. A magyar géniusz erotikája mocsoktalan. A magyar szerelem a klasszikus költészetben a lovagkor ideális szerelme, mely a nőben nem játékszert, nem pusztán élvezeti cikket, lát, hanem egy ideált, amelyért a férfi nehéz áldozatokra vállalkozik. A magyar ízlés a szerelemben isteni gondolatot lét és a szerelem lealacsonyítását a nő lealacsonyításának tekinti.

A modern irodalom és művészet azonban minden, csak nem ennek a keresztény lovagiasságnak a tükörképe. Keleti szellem, keleti ízlés, sémi erkölcsök mindenütt. Aki a fővárosban közelről figyelte a közéletet, láthatta, micsoda undor vér folyik szét az ország szívből megmételyezett artériákon keresztül a vidéken. Húsz zsidó napilap, élükön a Világ; a Népszava és a Pesti Hírlap és számtalan zsidó folyóirat kizárólagosan a zsidó szellem árúcikkeit szállítja a magyar rónára és a Kárpátoktól le a Száváig hitben, erkölcsben, hazafiúi érzésben degenerálja nemzetünket megfertőzi ezeréves keresztény és magyar kultúránkat. Montefiore Mózes 1840-ben kimonotta Krakkóban a zsidók nagygyűlésén. Amíg nem bírják az egész világ újságjait, hogy a népeket elbódíthassuk és megcsalhassuk (um die Välker zu täuschen und zu betäuben), uralmuk csak képzelődés marad”.

Ma a világ nagy újságjai: „Neue Freie Presse” „Berliner Tageblatt” „New York World” „Le Matin” „Ganlois” „Tem” stb. a zsidó faj kezében van.

A Wolff ügynökség is, a Reuter ügynökség is zsidó, Európában 43,000 újság és folyóirat van: ennek 3/4 rész zsidóújság.

A sajtó kancsukájával tartja szellemi rabszolgaságban fojt, a sémi faj!

E pontnál sokáig lehetne szaporítani a szót és keseregni az elkorcsosult napisajtó fölött, amely legszentebb vallási és hazafias eszményeinkét sem kíméli többé. Órák hosszat lehetne szemelvényeket fölolvasni az elzsidósodott sajtó hasábjairól, amelyek ízlés, vallást és nemzeti önérzetet egyaránt sértenek Ehelyett szolgáljon gyönge elégtételül annak ármegállapítása, hogy minden nem a mi fajságunk természetes elhajlása a hagyományos utaktól, hanem egy tőlünk fajban, érzésben, tradícióban idegen lélek produktuma. Azért nem veheti senki rossz névé tőlünk, ha szóval és írással tiltakozunk a hagyomány meghamisítása ellen. A tisztán látók szerint már ütött a tizenkettedik óra, amikor mindenkinek meg kell értenie, hogy nemzeti és keresztény kultúránk védelme és szeplőtlen megóvása nem klerikalizmus, nem gyűlölködő antiszemitizmus, hanem halálosan komoly nemzeti kötelesség.

És ezzel elérkeztünk a zsidó kérdés harmadik és utolsó közvetlen forráshoz: a zsidóság térfoglalása veszélyezteti már a mi nemzeti létünket is.

VIII.

ZSIDÓ NEMZETKÖZISÉG.

A zsidóság a gazdasági javak túlsúlyával és az irodalom kisajátításával szellemi túlsúlyra tett szert sokak lelkében már régebben azt az aggodalmat keltette, hogy ez a hatalom könnyen a nemzeti szellem fölötti hatalommá válhatik. És az aggodalom nem volt alaptalan. A háború előtt, mikor csendesen békében hadi konjunktúrák nélkül dolgozott a pénz, a bécsi Rothschild-ház aktívja 1908-ban 11,116,594,672 K volt. Már egy zsidóvegyü Dr. Zach szerint rettenetes gazdasági és szociális veszedelem egész Európára nézve. Ez a több, mint 11 milliárdnyi tőke ha nem hozott volna többet, mint 4 %-ot, akkor is 440 millió K. évi jövedelmet jelentett: tehát napi egy millió 200 ezer K-t, óránként 50,000 K-t, percenként 893 K-t. (V. ö. „Echó” 1909.) Pedig a Rothschild-ház sokkal magasabb kamattal dolgozik.

A XX. század elején a zsidóság elég hatalmasnak érezte már magát, hogy nyíltan kibontsa a zászlót. Egy új Magyarország kezdett kialakulni a szívében, amely egy csapásra megszakította a tradíciót és hadat üzent minden réginek. Mert kérdem; mi más a „nyugatosok” alaphangja, ha nem mindennek a lekicsinylése és kigúnyolása, amit a magyar akár politikai, akár jogi akár szépirodalmi, akár tudományos téren ezeréves ittléte alatt alkotott? S kik azok, akik e zászló alatt a Nyugat, a Világ s a Huszadik Század mellé sorakoznak, hanem túlnyomórészt zsidók által fizetett keresztény bérencek.[13]

S kérdezzük csak, mit alkottak ezek az új honfoglalók? Talán segítettek kiépíteni a magyar közélet épületét? Egy téglával sem. Hanem igen is rombolni annál többet romboltak. Mindenüvé a zsidók negativitást vitték bele. A nemzetivel a nemzetközit, a vallással a szabadgondolkodást, a morállal az immoralitást, állították szembe. A kipróbáltat, a hagyományosat egy lenéző gesztussal elvetették és helyette Nyugatról importált csenevész palántákkal akarták defásítani irodalmunk ősi berkeit. Ki veheti zokon ha a tradíciós, alapokon álló magyar magát egész valójában megtámadva látja? Ki panaszolhatja föl nekünk, ha az ilyen irányú zsidókat, még ha magyarul beszélnek, és írnak is, idegeneknek, sőt ellenségnek tekinthetjük.

De ők még itt sem állapodtak meg. Az irodalmi nemzetköziséggel karöltve járt a társadalmi nemzetköziség. Közvetlen a háború kitörése előtt a Társadalomtudományi Társaságban, a Galilei-Körben, a Huszadik Század hasábjain állandóan, folyt az aknamunka a hazafiasság eszméjén minden eszközzel való kiirtására, és a nemzetköziség megkedveltetésére. S mivel a magyarságból nem sikerült kellő számú segédcsapatokat toborozniok, a hazai nemzetiséggel szövetkeztek. A közös cél lett: a magyarság hegemóniájának a megdöntése s a közös eszköz: a magyar nemzetközi demokráciája, megszervezése. Tehát zsidó, demokrácia; nemzetiségek egy táborban! — ez a legújabb triple-alliance.

Az aknamunka erősen megindult.

A Világ és a Huszadik Század állandóan egymásra uszította különböző ürügyekkel a Magyarország nemzetiségeit. Szította közöttük az ellenségeskedést és gyűlöletet s különösen a magyarok ellen lázította őket. A gyűlölködés ködébe elmerült nemzetiségek és magyarok nem vették észre hogy kerekedik a zsidó-szabadkőművesség, amint készíti elő a zavarosban a bolsevizmus vérengzéseit és a kommün nemzetvagyont pazarló uralmát. Amikor a csehek 13 megyét akartak Szent István örökéből leszelni, a Világ, a zsidók legújabb lábzsurnálja, az egész eseményt egy gyönge mondatba regisztrálja el: „Öten szólaltak fel a parlamentben a csehek ellen.” És nincs egy elítélő, egy rosszalló szava az árulókhoz, nincs egy porszemnyi szimpátiája az uralkodó nemzettel szemben.

A tény tehát bizonyos: Magyarországon a zsidóság nemzetközi jellege kezd mind élesebben kidomborodni. Számtalanszor éreztük mi ennek nagy hátrányát a világháborúban. A semleges országokban a nemzetközi zsidóság a háború eleje óta az ántánt érdekében dolgozik. A zsidó-szabadkőművesség pedig mindenütt ótestamentumi gyűlölettel vetette magát ellenünk. Olaszország árulása, a zsidó páholyok legnagyobb diadala volt. Portugáliának beavatkozását ellenünk De Lima nagymester nyíltan mint zsidó szabadkőműves vívmányt ünnepelte. Hollandiában, Spanyolországban, az Egyesült Államokban a legszenvedélyesebb pártoskodás támadt a zsidó lapokban — ellenünk. Csakis ez a nemzetközi összetartás és szugesztió magyarázza, hogy Németországban és nálunk is találkoztak zsidó lapok, amelyek leplezetlenül az ellenség ügyét támogatták.

De talán azt mondhatná valaki: a zsidóság eme hazafiatlan magatartása csak egy kis töredék rovására írandó és nem szabad általánosítani. De ki nem látja, hogy ezt a töredéket Magyarországon könnyű volna féken tartani, ha a zsidóság akarná és igazán szimpatizálna a nemzettel? A magyarországi zsidóság azonban — úgy látszik — ezt fölöslegesnek tartja már.

Mintha megismétlődnék az a történelmi igazság, hogy a zsidó mindig csak önérdekből húzott az uralkodó nemzethez. Most erre már nincs többé szüksége, Miután az uralkodó nemzet gazdasági és szellemi élete úgyis a kezében van, elég hatalmasnak érzi magát arra, hogy ellen forduljon. A zsidó nálunk — úgy látszik— még hatalmasabb akar lenni. Van még nagy mágnási és egyházi nagybirtok, mely nem az övé: vannak még állások, ahová még nem juthatott be mindent elnyomó túlsúlyban. Hogy ezt is elérje, valóban kitűnő szövetségeseknek ígérkeznek a nemzetiségeknek kapóra jön a zsidó fegyverbarátság a magyar hegemónia megdöntésére. A nemzetközi demokrácia jelszava pedig: földfelosztás és szekularizáció. Nos, e két jelszó megvalósítása a még kötött birtokok zsidó kézre jutását jelenti. És akkor meg van oldva a cionizmus, meglesz a második Kánaán.

És ezzel megoldottuk kitűzött föladatunkat: kifejtettük a magyarországi zsidókérdés okait.

IX.

A MEGOLDÁS FELÉ.

Ágoston Péter, a legújabb magyar zsidóbírálót egy alternatívában látja a zsidókérdés radikális megoldását: vagy olvadjon bele egészen a fogadó népbe vagy menjen vissza Zsidóországba, másképp a zsidókérdés meg nem szűnik soha. Ami az utóbbit illeti, a tervbe vett Zsidóország nehezen fog sikerülni. Mert ámbár a háború alatt a cionista mozgalom eddig nem tapasztalt lendületet nyert, a kitelepítésnek óriási akadályai vannak. Hogy mást ne említsek, a zsidó népnek megint földmívelésre és állattenyésztésre kellene fanyalodnia, ami azonban a 2000 év alatt minden fárasztó testi munkától elszokott szervezetétől a heroizmus legmagasabb fokát követelné. A zsidó lélek azonban nagy áldozatokra képtelen.

A megoldás tehát Ágoston szerint csak a beolvadás lehet. Ez ellen szol azonban a diaszpóra 2000 esztendeje, de ellene szól különösen az az 50 év, hogy a zsidók recipiáltuk Magyarországon. Ledöntöttünk miatta minden válaszfalat, lemondtunk kedvéért még a házasság szentségéről is, de a zsidó csak nem lépet ki lelki ghettójából, továbbra is megmaradt közöttünk idegennek. A beolvadáshoz ugyanis nem elég a polgári házasság. A zsidónak először lelkiségéből kell kivetkőznie, ezt azonban csak a kereszténység eredményezheti. A keresztény eszmék elfogadása és átélése nélkül lehet valaki a keresztény kultúra haszonélvezője, de tevékeny továbbépítője soha.

A kikeresztelkedéshez azonban szintén kevés a reményünk. Évről-évre a zsidónak csak elenyésző kis percentje fogadja el a kereszténységet vezérlő csillagul. Önkéntes tömeges áttérésekre hitünk szerint csak a világ végén számíthatunk. Addig is a legjobb antiszemitizmus nem a gyűlölködő kiabálás, hanem a cselekvés.

A háború után a társadalomra nagy föladatok várnak, hogy okos birtokpolitikai törvények által mentsék meg a magyarnak a létalapját: a földet. Míg nemzetünk lába alól ki nem rántották a földet, addig a magyar szilárdan áll az ezeréves Magyarországon.

De nagy föladat várnak a közoktatásra is amelynek nemes hivatása az internacionálé veszedelmeivel szemben faji önérzetre nevelni a jövő nemzedékét, komoly munkára, a kereskedelmi, ipari, vállalkozói pályák megkedvelésére, Nekünk tanulnunk kell a zsidótól és letenni a közmondásos élhetetlenségről. Míg iskoláztatásunkat nem vesszük oly komolyan, mint a zsidó: míg gyermekeinknek, elhanyagolt tótjainknak és ruthénjeinknek nem adjuk meg a módot arra, hogy írni-olvasni, számolni-tudással megszabaduljanak az uzsorás karmai közül, míg a tehetséges falusi és kisváros fiaink magasabb iskoláztatására szervezeteket nem alakítunk: míg nem nevelünk kellő számú parasztintelligenciát: addig a zsidó kérdés meg nem szűnik és hiábavaló minden toporzékoló antiszemitizmus.

Tehát okos birtokpolitika, magasabb és szervezettebb keresztény intelligencia — ez a zsidókérdés indirekt megoldása. A direkt megoldás a zsidótól függ. Ne tekintsék a recepciót egyoldalú szerződésnek, amely nekik csak jogokat biztosit, de nem rója rájuk a súlyos kötelességet is, hogy a nemzethez átidomuljanak. Amíg a zsidó borzadva kerüli a testi munkát: amíg a magyar föld termését csak betakarítani és liferálni akarja, de nem verejtékes munkával előállítani: míg a fogadónépek között csak vezető szerepeket akar lefoglalni magának és irtózik a lemondást és áldozatot követelő honfiúi kötelességektől: amíg az államfenntartó munkában minden irányban és megfelelő arányban ki nem veszi a részét: addig nem szűnik meg iránta a lelkek mélyéből fakadó ellenszenv és az antiszemitizmus taplója ki nem fog aludni.

A zsidónak tehát egész lényében kell átalakulnia, ha méltóképpen akarja meghálálni egy nemzetnek az iránta tanúsított nagylelkűséget. Nem elég kilépnie a zsidó közösségből és a là Jásziék nyugat-európai kosztümöt ölteni hanem be kell lépnie a keresztény erkölcs és kultúra belső világába.

Jöjjenek tehát és olvasszák át lelküket az Evangélium melegén a kereszténységbe. Ne várják mára Messiást, aki rég megérkezett, hanem jöjjenek és élvezzék az ő országának áldásait. Joguk van hozzá. Hiszen ők adták Őt nekünk, ők feszítették Őt a keresztfára. Értük is meghalt Ő a Golgothán. Vére ne legyen rajtuk átok, hanem megtisztulás és egy szebb jövő záloga.

Forrás:

[12] Alkotmány 1918. máj. 26. sz. vezércikke

[13] Új Nemzedék 1917. 82 számban Nyilas Zsidókérdésről.

(amdg.betiltva.com)

Hozzászólások