A közbeszéd átalakításának fontosságáról

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined index: taxonomy_term similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 518 sor).
  • Notice: Undefined offset: 0 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 221 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 222 sor).

Mindenki érzi - már akit egyáltalán foglalkoztat az ilyesmi, mert hajlamosak vagyunk úgy látni, hogy a mai nyugati embert (és ebbe beleértjük magunkat is) semmi nem érdekli a pillanat örömein kívül -, szóval mindenki érzi, hogy korszakhatáron vagyunk, nagy a baj, s ha a jövőt meg akarjuk nyerni, akkor alaposan változtatni kell. Tudjuk, hogy nem helyes a szénhidrogének eltüzelése és a Föld mértéktelen kizsákmányolása, de az autót nem tesszük le és nem csökkentjük az energiafelhasználásunkat, sőt újabbakat eszelünk ki (pl. légkondicionálás). Tudjuk, hogy elfogy a nemzet, ami a történelmi-kulturális tragédián túl praktikusan olyasmit jelent, hogy nem lesz nyugdíjunk és színes bőrűek fognak körülvenni bennünket idős korunkban, de azért a gyermekszülésben (és -nemzésben) továbbra sem jeleskedünk, mindenféle hazug magyarázatokat kreálva (anyagi lehetőségek, párkapcsolati nehézségek stb.).

A probléma megoldását szerintem nem a részekben kell keresni, hanem alapvető szemléletváltásban, erre azonban a politikai erők kevés figyelmet fordítanak, hiszen a programok továbbra is számsorokkal, adó- és járulékrendszerekkel, kül- és belgazdasággal, GDP-vel, minimálbérrel, nyugdíjjal és százalékokkal foglalkoznak.

A gyökeres változáshoz alapvetően a közbeszéden, az értékeken, a hangsúlyokon kellene módosítani. Jelenleg ugyanis a szavak – és ezen keresztül a gondolkodás – alapvetően materialista szemléletet hordoznak. A technikai civilizációt istenítőknek egy aprócska adalék a közelmúltból Andreas Lubitz, a Germanwings másodpilótájának esete. Hiába alkotunk csúcstechnológiát, tökéletes gépeket, ha közben a társadalom idegbetegeket termel ki. Az egész huszonegyedik századi technika elbukott azon, hogy egy idióta az Alpoknak kormányozta a repülőt.

A gazdaságnak (és a gazdagságnak) a középpontba állításával egyébként az a legsúlyosabb probléma, hogy mindig relatív. Nincs az a megszerzett vagyon, nincs az az életszínvonal, aminél többet-jobbat ne lehetne elérni. S mivel nem létezik az az objektív lista, amely pontosan feltünteti, hogy egy embernek miből mennyire van szüksége ahhoz, hogy kényelemesen megéljen, örökösen a jobb módú kortársainkhoz mérjük magunkat. A rendszerváltás teljes kisiklatása is akkor történt, amikor a szabadság, az önrendelkezés ünneplése helyett azt vártuk, hogy majd osztrák vagy német életszínvonalon fogunk élni. Ami egyébként szintén nem objektív, mert egy mai magyar sokkal jobban él, mint mondjuk egy száz évvel ezelőtti német, a két-háromszáz évvel ezelőtti magyarról nem is beszélve. Már az is kérdés lehetne persze, hogy akár egy mai németnek joga van-e ezen az életszínvonalon élni, hiszen a mai német kőműves vagy paraszt semmivel sem ügyesebb, szorgalmasabb, érdemdúsabb, mint egy kétszáz évvel ezelőtti német kőműves vagy paraszt, mégis összehasonlíthatatlanul jobban él. Ahogyan egy mai átlagnémet értelmiségi tehetsége, hasznossága sem mérhető össze mondjuk Goethéével, mégis ezerszer olyan jómódban él, mint a Faust szerzője.

Ezért is az életminőség, a boldogság, a sikeresség mérése pusztán számokkal és anyagi javakkal, értelmetlen és mindenkor frusztrációt szül. Ha valakinek a körülményeiről adatokat gyűjtünk, ilyeneket kérdezünk tőle: mennyi a fizetése, mekkora háza van (mennyi rajta a jelzálog), milyen az autója, vannak-e részvényei, vállalkozása stb. A politika is szinte kizárólag ezekről szól. (Ld.: jó-e a repülőgép hajtóműve, mennyire korszerű az elektronikája, van-e benne üzemanyag.) Sosem kérdezzük meg (és nem jelöljük célként), hány szeretetkapcsolata van az adott személynek, és azok mennyire erősek. (Szilárd alapokon álló házasság, gyerekek, testvérek, szülők, rokonok, barátok. Ld.: Kiegyensúlyozott-e a másodpilóta?) GDP és egy főre eső jövedelem helyett e szeretetkapcsolatokhoz rendelt mérőszámok valószínűleg pontosabb képet adnának egy ember és egy nemzet állapotáról.

Efelé kellene a közbeszédet is terelni, hogy szembesüljünk azokkal az értékekkel és fontossági sorrendekkel, amelyek valóban meghatározzák az életünket. Amíg a rosszkedvünket megalapozó liberális-globális-ateista erők fogalomkészletét használjuk, eleve hátrányban vagyunk, hiszen a szavak meghatározzák a gondolkodást. Amíg az élet legszebb és legnagyobb értelméről, az embernek a Teremtővel való legnyilvánvalóbb együttműködéséről, azaz az utódok létrehozásáról úgy beszélünk, hogy gyereket „vállalunk” (mint egy problémát) vagy a kicsivel „terhesek” vagyunk, addig nehezen fogjuk felismerni ennek szépségét, fontosságát. Először tehát üzenjünk hadat a közbeszédnek, igyekezzünk mi tematizálni lehetőleg pozitív tartalmakkal, és sokkal előbb fogunk eljutni a boldog, jövőbe vetett hittel bíró néphez, mint ha a makrogazdasági mutatókat még néhány tizedszázalékkal feljavítjuk.

(Ui.: kommentelőknek, akik „Könnyű így beszélni, de a fizetésből nem lehet kijönni”, „Ebben az országban nem lehet boldogulni”, „Majd akkor lesz gyerekem, ha fel is tudom nevelni” és hasonló tartalmú hozzászólásokat készülnek írni, kérem, gondolják át előbb: van-e fedél a fejük fölött, télen meleg van-e benne, ettek-e húst vagy más tartalmas ételt az elmúlt 24 órában, ittak-e sört vagy bort, rágyújtottak-e, használták-e saját tulajdonú telefonkészüléküket és/vagy autójukat, van-e legalább egy pár cipőjük, 4-5 ingük, egy kabátjuk; s ha mindezekre nemmel válaszoltak, akkor ragadjanak klaviatúrát; természetesen csak a szomszédét, ha megengedi, mert nyomorgó embernek saját számítógépe nemigen lehet.)

Ungváry Zsolt - kuruc.info

Kitartás.net kommentár: Ungváry Zsolt fenti írásával alaposan belenyúlt a darázsfészekbe (lásd a cikk alatti kommenteket), amikor úgy és olyan témáról értekezett, ahogy és amiről eddig legfeljebb a hungaristák mertek, érzékenyen érintve a „nemzeti érzelműek” hiúságát (ti. mocskos Trianonozással, zászló lengetéssel, anyázással, ide-oda szavazgatással nem jutunk előre, ha mi nem változunk, a világ sem fog). Írása egybecseng Oswald Spengler majd egy évszázada leírt gondolataival (A nyugat alkonya, 1922), a cikkhez íródott hozzászólások is alátámasztják Spengler és Ungváry diagnózisát, melyben megjövendölte a XVI. Benedek pápa által a „halál kultúrájának” aposztrofált kor eljöttét:

„A világvárosok utolsó lakói már nem akarnak élni – talán egyénenként még igen, de típusként, tömegként már nem; ebben az összlényben kialudt a haláltól való félelem. Az, ami az igazi parasztot mély és megmagyarázhatatlan rettegésben tartja, annak gondolata, hogy kihal a családja és neve, itt teljesen értelmét vesztette. A rokon vér fenntartása a látható világon belül már nem ennek a vérnek a kötelessége; a sorsot, hogy utolsók lesznek, már senki nem érzi végzetnek. Nemcsak azért maradnak el a gyerekek, mert nem születhetnek meg, hanem mindenekelőtt azért, mert a végsőkig feszített intelligencia már semmi okot nem lát létezésükre. (...)

A nagy fordulat akkor következik be, amikor egy nagy műveltségű nép mindennapi gondolkodásában a gyermekek létezésére indokokat kezdenek keresni. A természet nem ismer indokokat. Ahol valódi életet élnek, ott belső organikus logika uralkodik: »kozmikus személytelenség«, ösztön, amelyek az éberléttől és annak kauzális láncolataitól teljesen függetlenek, és annak révén egyáltalán fel sem ismerhetők. Ősi népek bő gyermekáldása természeti jelenség, melynek meglétén senki nem morfondírozik, még kevésbé hasznán vagy kárán. Ahol születési indokok egyáltalán tudatosulnak, ott maga az élet vált már kérdésessé. Ott elkezdődik a születésszám »ésszerű korlátozása«, amit már Polübiosz Görögország végzeteként sirat, de ami persze már előtte is régóta szokásos volt a nagyvárosokban, és a római korban szörnyű méreteket öltött –, amit kezdetben az anyagi kényszerűséggel magyaráznak, de aztán nagyon hamar már semmivel sem fognak indokolni.”

Tehát: ne az ellenségtől várjuk, hogy ilyen-olyan gazdasági ösztönzőkkel (GYES, GYED, adókedvezmények, stb.) támogassa a fennmaradásunkat! A nemzet jövőjéért elsősorban nekünk - a nemzet tagjainak - kell áldozatot hoznunk, nekünk kell az éltet választanunk.

Hozzászólások