Munka – munkahely – foglalkoztatás – árak, stb.

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined index: taxonomy_term similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 518 sor).
  • Notice: Undefined offset: 0 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 221 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 222 sor).

Engedtessék meg nekem egy kis emlékezés. 

1973 és 1976 között voltam ipari tanuló. Családtagjaim egytől-egyig valamilyen ipart tanultak, kétkezi munkásemberek voltak, úgy gondolkodtam, hogy nekem is ezt az utat kell járnom.

Vagy nagyapáim ácsmesterségét, vagy Édesapám lakatosmesterségét, mint legjobban járható utat akartam választani (bár egy alkalommal, mint kisgyereknek nagyon megtetszett a nálunk dolgozó szobafestő munkája, „csak”, – mint ötévesen kijelentettem – nekem túl koszos). Végül az isteni Gondviselés rendelkezése vitt az általános iskola két utolsó osztálya közötti nyári munkára a helyi nyomdába. Ott beleszerelmesedtem a betűszedő szakmába, oda jelentkeztem. Az ipariskolánk szinte ontotta az autószerelőket, vízvezeték- és fűtésszerelőket, stb. Igen, voltak divatszakmák, de kétségtelenül volt rá igény is. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy voltak olyanok, akik kibuktak, mert alkalmatlanok voltak egy-egy mesterség elsajátítására. Azonban már ott feltűnt egy olyan jelenség, amely napjainkra aláásta a munka megbecsülését. A nyomdánkban dolgozott (pontosabban bejárt a munkaidőre) jó néhány segéd-, vagy betanított munkás is. Ők nem voltak alkalmasak a végzendő feladatra, de „valahogyan, vagy valakik által” bekerültek. Egyszer csak kezdtek jobb fizetéseket kapni, mint a szakmunkások. Volt olyan is, aki a „kicsi piros tagsági könyve” révén felsőbb tanulmányokat is végezhetett, ennek az lett a vége, hogy a rendszerváltás után ő lett a külföldi cég által felvásárolt nyomda igazgatója és néhány éven belül tönkretevője.

Tanulság: az alkalmatlan embereknek nincs helye a tényleges alkotásban, de akik alkotnak (mondjuk csúnya szóval: termelnek), azok bizony megbecsülést érdemelnek. Tehát mindenkinek a saját képességei szerint megfelelő munkát kell adni – de feltétlenül olyat, amivel képes a saját tehetségének megfelelő módon alkotni.

A látszattevékenység és a munkakerülés közé egyenlőségjelet kell tenni!

Az oktatásban és a foglalkoztatásban igazságos elbírálás kell. Ma is léteznek divat foglalkozások és divatos szakmák, meg kell válogatni az oda jelentkezőket. (NB. az oktatási rendszer úgy, ahogy van igazságtalan és rengeteg – bocsánatot kérek a kifejezését – selejt, azaz oda alkalmatlan személy kap végzettséget, diplomát.)

Hallottam olyan „egyetemi tanár” előadását, amely vég nélküli – filozofálás címén eladott – lötyögésből állt, az előadás vállalt témája elsikkadt; sőt az felhozott idézetek úgy lettek válogatva, hogy pont az ellenkezőjének „bizonyítását” célozták, mint azt az eredeti mű szerzőjének szándékában állt. A törtető, erőszakos nőszemélyt soha többé ne kelljen látni/hallani. Ja! Hogy valakinek a valakije? Azért nem kellene majmolni, rögtön nem lenne akkora hatalma, mihelyt feledésre van ítélve.

Ismerek olyan személyt, aki örökké hangzatos elvekkel áll elő (természetesen ezek között akad nagyszerű és igaz is), de életében mindig az ellenkezőjét csinálta. Az érthetőség kedvéért: nevelésről beszél, de a saját tanítványait sohasem nevelte, hanem folyton terrorizálta – akit nem dicsérnek meg a jóért, a rossz miatti büntetéstől sem fog félni egy idő után.

Nem lenne szükséges mindenkinek az érettségi után törekedni (az „igazi” érettségihez már sajnos kevés az általános iskolai képzés színvonala, a mai érettségi egyszerűen nevetséges; szakmunkásképzőinket pedig felszámolta a liberális gondolkodás – mert a ténylegesen művelt emberre nincs szükség szerintük). Sok-sok olyan „munkahely” van ma Magyarországon, amelyre semmi szükség nincs. Néhány valóban jól képzett ember végzi ugyanis mindenütt a tényleges alkotó munkát, a többiek vegetálnak. Tegyük hozzá, ha nem egy ember termeli meg az eladható terméket, hanem tíz, akkor abból több van és jobban el lehet adni, az árak sem szöknének a csillagos égbe. Ellenben van sok-sok betöltetlen szakterület, amelyre alkalmasabbak lennének – no de hát az igények!!! Amelyek meglétét irreális gondolkodásmóddal alkották meg a piac kiagyalói; a szellemében meggyengült köznép pedig kapva-kap utána. (v.ö.: fogyasztói társadalom.)

Ismerek egy orvos-házaspárt, egy-két év múlva nyugdíjasok lesznek, de… Egész életüket egy kis vidéki kórházban töltötték. Bár mindketten budapesti születésűek, ott telepedtek le vidéken. Mindent (szó szerint mindent) a két kezükkel alkottak meg, kezdve a házuk alapjától, a mai ólomüvegablak díszítésig (ez a közös hobby-juk). Soha nem akartak budapesti orvosok lenni (tudásuk alapján többre lennének érdemesek), de „csak” gyógyítani akartak mindig. Ráadásul mindketten több szakvizsgával rendelkeznek, kiválóan diagnosztizálnak és kitűnő érzékkel alkalmaznak terápiát – sok-sok pszichológust megszégyenítően még a betegek lelkét is gondozzák. Néhány éve volt egy süketnéma és vak betegük. Hogyan kommunikáljanak? Feri barátom az Internet segítségével megtanulta a braille-írást, golyóstollal nyomkodta kartonra a kérdéseit és a beteg ugyanígy válaszolt.

Azt mondják: orvosi „hivatás”. Így igaz. Hozzátenném, akár az én nyomdász-mesterségemet is, vagy egy másik ismerősöm autószerelői szakmáját is lehet – és kell, amint ő teszi – hivatásszerűen végezni. Mindenki, aki alkalmas egy-egy szakmára, foglalkozásra, hivatásra – tegye úgy és ekként még szeretni „is” fogja, továbbfejlődik benne.

Az „igényeket” normális mederbe kell terelni. (Kérdem én: mi az ördögnek valakinek számítógép, ha egyetlen levelet nem képes megírni a szövegszerkesztővel, nem szokott elolvasni egy-egy érdekes (és persze értékes) cikket az Interneten, eszébe sem jut nyelvet tanulni a segítségével, de órákat tölt el gép játékainak pötyögtetésével? – vagy miért vásárol súlyos összegekért okos-telefont, ha még a gombokat sem nagyon tudja megkülönböztetni a képernyőjén? – Ja! Ez a divat!)

Szóval hivatás. Ez a kulcsszó. Ugyanis erre a súlyos nemzeti (sőt világ-) problémára csakis egyetlen megoldás van: mindenki dolgozzék a saját képességeinek megfelelő helyen. Természetesen munkájáért kapja meg azt a díjat, amennyit ér a tevékenysége – nem többet és nem kevesebbet. Nem szabad előfordulni a fent leírt esetnek, hogy „valakinek valakije” több ezer ember értékes munkáját teszi tönkre és kergeti őket kilátástalanságba. Nem szabad előfordulni, hogy az irreális gondolkodás és életvitel által szült még irreálisabb igények helytelen választásra késztessék az egyes embert, ily módon ártva az egész társadalomnak.

Mindenki a maga alkalmassága szerinti helyen végezze a feladatát, de ott aztán teljes erőbedobással – a fentiek értelmében – hivatással. A látszattevékenységgel vegetáló személyek pedig – indokolatlanul adott munkanélküli segély híján – törekedjenek a maguk alkalmasságát felismerni és aszerint munka után loholni! Ne jusson 10 tehetségtelen vezérigazgató egyetlen termelő munkásra. A 10 „vezérigazgatóból” egy, – az alkalmas – vezesse a gyárat, a többi tologassa a munkás keze ügyébe az alkatrészes kocsit.

Pater Anonymus - Kitartás.net

Hozzászólások