Iszlám jövő Európában?

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined index: taxonomy_term similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 518 sor).
  • Notice: Undefined offset: 0 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 221 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 222 sor).

Két konzervatív szerző egybehangzóan azt állítja, hogy a tömeges muszlim bevándorlás veszedelmes az európai civilizációra nézve. De egyikük nemigen lát kiutat, másikuk azonban, Izrael példájára hivatkozva, igen.

Robert Kaplan esszéje jó függelék lehetne Houellebecq Behódolás című regényéhez” – írja az Unz magazinban Steve Sailer.

Robert D. Kaplan az Atlantic magazinban arról írt, hogy Európát valaha az iszlám alakította ki, abban az értelemben, hogy Észak-Afrikát és Elő-Ázsiát leválasztotta róla. Most újra az iszlám kezdi meghatározni Európát, de már a tömeges bevándorlás révén. Sailer eredeti formát választ recenziójához: idézeteket közöl Kaplan cikkéből, és ahol nem ért egyet a leírtakkal, megjegyzéseket fűz hozzájuk. Az alaphangot Houellebecq francia író híres regényének rövid ismertetésével adja meg: a muszlim uralom alatt működő új Európa Rómába teszi át székhelyét, hogy közelebb legyen az iszlám világ központjához. Kaplanhoz ennek annyiban van köze, hogy ő is a Földközi-tenger déli és északi partján működő társadalmak egyesítéséről ír, éspedig az iszlám befolyása alatt. Csakhogy Kaplan újraegyesítésről ír, mivel ami később keresztény, illetve muszlim térségre oszlott, az ókorban szerinte még egy és ugyanazon világ volt. Sailer szerint viszont mindig is különbség volt az európai szabadság és az ázsiai despotizmus hagyománya és kultúrája között: ezt már Hérodotosz is leírta.

A mai bevándorlási válsággal kapcsolatban Kaplan azt írja, hogy a keresztény Európa mindig is lenézte az iszlám világot, még akkor is, amikor tudósai szorgalmasan tanulmányozták, mint kulturális kuriózumot, hát még a gyarmatosítás korában. A hidegháborús kor diktátorai pedig szépen megóvták Európát polgáraik beözönlésétől. Sailer azt veti e gondolatmenet ellen, hogy a bal- és jobboldali diktátorok a délről érkezőket visszatartották ugyan, de saját polgáraikat tömegével exportálták Európába. (Az ő unokáik közül kerülnek ki napjaink iszlamista merénylői is.) Más kérdés, hogy a Nyugat által lelkesen támogatott arab tavasz nyomán a például Líbián át áramló fekete-afrikai bevándorlásnak már nincs gátja. Sailer különben úgy látja, hogy a demográfiai apály közepette a tömeges bevándorlás elkerülhetetlen, de csak akkor, ha Európa szándékosan „leteszi a fegyvert”. Izrael földrajzi helyzeténél fogva sokkal sebezhetőbb e téren, kiderült azonban, hogy ha egy országnak van önbizalma, meg tudja akadályozni az ellenőrizetlen és tömeges bevándorlást.

Kaplan rossz válasznak tartja, hogy Európában a nacionalista pártok erősödnek, mire Sailer azt feleli, hogy a földrész vezető politikusai tehetnek erről, amiért nem reagáltak a bevándorlási hullámra. Kaplan arra figyelmeztet, hogy helytelen lenne az európai integráció távlatát feladva a nemzetállamiság felé fordulni. „Az etnikai egyöntetűség, amelyre Európa vágyik” a mai globalizált világban lehetetlen. „Kivéve Izrael esetét” – jegyzi meg Sailer. Kaplan következő intelme úgy szól, hogy a nacionalizmushoz nem lehet súlyos következmények nélkül visszatérni. Sailer ijesztgetésnek tartja ezt, és felveti, miért ne lehetne az európaiság a megoldás, már abban az értelemben, hogy a földrész államai közösen gondoskodnak az európai határok védelméről. (Elvben újabban éppen ezzel próbálkoznak, bár az ezzel járó hatalmas költségekről eddig szó sem esett, csak a már létező védelmi erőkkel igyekeznek „ellenőrzés alá vonni” az Afrikából várható újabb hullámot.) Sailer szerint a közös európai védelemre nincs sok esély, mivel ez rasszizmusnak minősülne, különben is, „annál szörnyűségesebbet el sem lehet képzelni, mint hogy a kereszténység visszataláljon gyökereihez”.

Kaplan cikkének csattanúja úgy hangzik, hogy Európának valami egyetemes érték felé kell elmozdulnia, máskülönben csak a nyers nacionalizmus marad, az pedig „a Nyugat végét jelentené Európában”. Sailer erre azt vágja rá, hogy ha Kaplan olyan egyetemes értékekre gondol, amelyek megfelelnek a muszlim bevándorlók tömegeinek, akkor csak az iszlám jöhet szóba. És ha eleget sulykolják az európaiaknak, hogy a védekezés rasszizmus, akkor csakugyan egyetemes értékek uralma alá kerül a Földközi-tenger mindkét partja. Vagyis megvalósul, amit Houellebecq ír regényében, a Behódolásban. Sailer annyira képtelenek látja Kaplan véleményét, hogy még azt is feltételezi, igaz, csupán tréfából, hogy Kaplan „csak trollkodik” az olvasóval, és azért festi elénk a Behódoláshoz vezető megoldást, hogy ellentmondásra sarkalljon.

Metazin

Kitartás.net kommentár: Belátható, hogy ez az „Európai Unió” jelen formájában nem más, mint puszta gyarmatosítás, Kelet-Közép-Európa utolsó és végleges kizsigerelése, a térség ellen a nyugat által elkövetett utolsó bűn, amely – természetellenességéből kifolyólag – eleve bukásra van ítélve. Bár Európa egysége, amelyet Szálasi – Padányival egybehangzóan – parancsoló szükségszerűségnek nevez, valóban kívánatos, de nem így és nem most. Elég újra átfutni a nagytér koncepcióról mondottakat, hogy belássuk: Európa nemzetei a jelen körülmények között szerves egységet nem alkothatnak mindaddig, amíg a köztük lévő szociális és gazdasági különbségeket ki nem egyenlítik és a – demográfiai válságot okozó – halál kultúrája helyett az élet kultúráját (ami egykor naggyá tette Európát) nem teszik meg közös alapnak, mindenki által elfogadott rendező elvnek. „Íme, ez a pont az,” – írja Padányi Viktor – „amelyre az európai egység alapköve lehelyezhető volna, és azt lám nem a földrajzi tér fejezi ki, hanem >pszichózisunk és kultúránk eszenciája a vallás, amely elemeiben és konzekvenciáiban akkor is él bennünk, ha vallástalanok vagyunk, mint ahogy ott munkál a vallástól legtávolabb eső vonatkozásokban is. [...] A vallás az embereket is összeköti egymással, meg az évszázadokat is, meg az országokat is, és éppen ez a bonyolult kötelék az, amit Európa e földrajzi foltján: Európának nevezünk, mert az összes többi vonatkozás csak részlet, csak fragmentum [...] Ez volna az Európa-egység gondolatának egyetlen természetes és történelmi és lélektani útja, s egy ilyenben a Marshall-féle pénz, vagy az Európa-Unió nevü politikai kísérlet csupán – segíthet. [...] ennek a földrésznek, ha a jelen válságán győzedelmeskedni akar, ezt a lényeget kell újra felfedeznie, miután a reneszánsztól elindulva és egészen a liberális bomlasztásig elbarangolva elvesztette azt.” (dr. Padányi Viktor: A nagy tragédia [Gede Testvérek Budapest, 1999. I. kötet, 39. o.]) Európa tehát vagy keresztény (és értelemszerűen konnacionalista) lesz, vagy többé egyáltalán nem lesz (a helyén pedig iszlám állam alakul). Bővebben: Két pogány közt – egy közös hazáért (V. fejezet).

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások