Töprengések 1956 ürügyén - újraközlés

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined index: taxonomy_term similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 518 sor).
  • Notice: Undefined offset: 0 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 221 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 222 sor).

A régi mondás szerint aki nem tanul a saját történelméből, azt az istenek arra ítélik, hogy addig ismétlődjenek vele a tragédiák, amíg meg nem tanulja azt, amit kell.

De mit kellene megtanulnunk 1956 javarészt még ma is feltáratlan történetéből? Érdemes lenne eltöprengeni például azon, hogy az 1944 és 1992 közötti negyvennyolc év összesen négy, egyenként tizenkét éves ciklusból épül fel, amelynek csomópontja 1944, 1956, 1968, 1980 és 1992. A két végpont világos, 1944-ben megszületik a globális hatalmi egyezség arról, hogy a szocializmus nevű pusztító erőt rászabadítják Kelet-Európára, 1992-re pedig lezajlik ennek végleges visszavonása. (Aztán újabb tizenkét év múlva, 2004-ben lezajlik az új gyarmatosítás az uniós tagsággal, és a jelek szerint 2016-ban jöhet az újabb összeomlás a fegyverként használt bevándoroltatással.) A két végpont között (1956, 1968, 1980) a Magyarországon, Csehszlovákiában és Lengyelországban lezajló események egy tesztsorozat részei, amelyben a világ „nem létező” urai arra kíváncsiak az egyes minták vizsgálatával, hogy kellően szétroncsolt állapotban vannak-e már ezek a társadalmak ahhoz, hogy a globális kapitalizmus rendszerébe még annál is rosszabb gyarmati pozícióba legyenek visszailleszthetők, mint amilyenben 1945 előtt voltak.

Az, hogy „engedték megtörténni” ötvenhatot, ugyancsak ezt segítette elő. Ehhez persze az a cinikus hamis felbiztatás is kellett, aminek a világon semmilyen valóságos alapja nem volt. A világ urai megdöbbenve vették tudomásul, hogy a magyar társadalom lelki, erkölcsi és szellemi értelemben egyáltalán nincs még kellően szétvert állapotban. Hogy néhány nappal azután, hogy a terror megszűnt, tehát szinte pillanatok alatt kezébe vette a saját sorsát, megszervezte méltóságteljes, emberséges életét.

Azt is világossá tette, hogy a kapitalizmust és a szocializmust ugyanabban a végzetesen hibás síkban adott egyaránt hamis válasznak tartja, és nem harmadik utat akar, hanem a harmadik dimenzióban „az ég felé”, a szakrális egyensúly helyreállításával képzeli el a jövőjét. Ez azonban nyílt kihívás volt a világ nyugati és keleti urai felé egyaránt, így aztán közös erővel igyekeztek megsemmisíteni, majd meghamisítani mindkét oldalon. És ebben a félrevezetett, cserbenhagyott helyzetünkben nem maradt más, mint amit Oswald Spengler fogalmaz meg a legdrámaibb módon: „Ebben az időben születtünk, és bátran meg kell járni utunkat. Nincs más lehetőség, mint helyünkön kitartani, remény nélkül, a megmenekülés hite nélkül.” Ezt értették meg 1956 hősei.

A második teszt 1968-ban Prágában már biztatóbb volt a világ urainak, ott és akkoriban már kapitalizmust akartak, és gyaníthatóan nemcsak a csehek, hanem a térség más népei is. De ez még „szociálisan érzékeny”, európai „jóléti” kapitalizmus akart lenni, márpedig a világ urai azt az állapotot vágyták, amelyben az ultraliberális globális kapitalizmus engedelmes munkaerejévé és fogyasztójává válik a térség népe.

Bármilyen megrendítő is ezzel szembesülni, 1980-ban a lengyelek már erre vágytak, így valójában a „rendszerváltás” nevű projekt már akkor megindulhatott volna, és az, hogy nem indult meg, annak köszönhető, hogy a szovjet birodalmi elitek akkor még nem akarták „ingyen visszaadni” a térséget. Ne felejtsük el, hogy tele voltak pénzzel az olajárrobbanás miatt, és az iráni fordulat igen jelentősen rontotta az amerikai birodalom stratégiai pozícióit. És hogy bizonyítsa erejét, a szovjet birodalom Afganisztán megszállásával jelezte, hogy meg sem áll majd a szaúdi olajmezőkig. De végül totális zsákutcába jutott, és aztán már csak arra kapott garanciát, és – mint napjainkban kiderülni látszik – azt is csak átmenetileg, hogy a belső gyarmatai, a volt szovjetköztársaságok feletti informális hatalmát azok formális szuverenitása ellenére megtarthatja.

És ha mindezek nyomán megpróbáljuk összefoglalni, hogy mire taníthatna minket 1956 emléke, akkor a legfőbb tanulságot a költészet segíthet megérteni. Gérecz Attila költő a forradalomban, 1956. november 7-én halt hősi halált. A váci fegyházból 1954-ben szökött meg, bár a Duna-parton egy rendőr elfoghatta volna, de végül futni hagyta. Ezt a feszült pillanatot örökítette meg versében: „Csak álltunk némán, a rendőr meg én, mint két pisztolyként egymásra fogott magyar”. Ennél pontosabban és drámaibban nem lehet megfogalmazni 1956 üzenetét. A nemzet egysége ez az üzenet.

Gyönyörű nyelvünk szépen leírja ezt, egység csak úgy jöhet létre, ha eloszlik minden kétség, így lesz az egység többség. A hitre épülő tudás, bátorság és becsület az, ami összetart. Erre építve kell tehát szövetséget teremtenünk, méghozzá három szinten egyszerre. A nemzeten belül, a térség sorstárs országaival és a globális térben egyaránt. Újra háború van, Jalta globális egyezsége halott. A globális hatalmak tektonikai törésvonalain fekszünk, és óriási józanságra van szükségünk, hogy elkerüljük a harmadik nemzeti katasztrófát. Ma már mi is látjuk azt, amit 1956-ban a magyarok többsége megértett. Hogy pisztolyként egymásra fogva, hamis törésvonalak mentén szétdarabolva esélytelenek vagyunk. Ha mindig követjük a „nem létező” világerő stratégiáját, és egymást öljük halomra, ahelyett, hogy egyesült erővel vele szállnánk szembe, elvesztünk, és Mohács és Trianon nyomán jön a harmadik, ma még ismeretlen nevű végzetes nemzeti tragédia.

Ezt kell megakadályoznunk, ez 1956 igazi üzenete a mai magyarság számára. Reménykedjünk benne, hogy meg is értjük ezt az üzenetet.

(2015. 10. 28.)

Bogár László – Magyar Hírlap

Hozzászólások