Az Igazság szolgálatában - Tudós-Takács János „Az Igazság szabaddá tesz” című könyvéről

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined index: taxonomy_term similarterms_taxonomy_node_get_terms() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 518 sor).
  • Notice: Undefined offset: 0 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 221 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 similarterms_list() függvényben (/home3/kitartas/public_html/sites/all/modules/similarterms/similarterms.module 222 sor).

„Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” – figyelmeztet Jézus (Jn 8, 31-32). Hányszor vesszük vajon ajkunkra életünkben az igazság szót? De belegondolunk-e eközben abba, hogy valójában mit is jelent? A Bangha Béla által szerkesztett „Katolikus Lexikon” az igazság címszónál visszautal az „igaz”-ra, amit így határoz meg:

„Igaz (vagy igazi, verum) az a valóság, mely a saját eszméjével megegyezik. Ily értelemben beszélünk például igazgyöngyről, igazi tokaji borról. Ez a lét igazsága (ontológiai igazság). Szorosabb értelemben s leggyakrabban az ítéletet mondjuk igazságnak, ha az, amit kifejez, megfelel a valóságnak. Ez a logikai igazság. A logikai igazság az értelemnek és a tárgynak megegyezése (adaequatio rei et intellectus). Az egyszerű fogalomról nem mondjuk, hogy igazság, mert a fogalom maga nem mond egyezést a tárggyal; az ítélet (mondat) ellenben, valamint a következtetés már lehet igaz vagy hamis; de az lehet az összetett fogalom is, amennyiben rejtett ítéletet foglal magában (például a „szögletes kör fogalma hamis, a „jóságos Isten” fogalma igaz). Az ontológiai igazság a valóságnak transzcendentális mozzanata, tulajdonsága, mert minden dolog szükségképp megegyezik azzal az eszmével, mely mivoltáról alkotható; ennek végső alapja az Isten teremtő eszméiben van. Az ontológiai igazság hiányával csak ott találkozunk, ahol valamely dolgot nem a saját eszméjével, hanem más fogalommal hozunk kapcsolatba (például „hamis gyöngy”: üveg, melyet helytelenül a gyöngy eszméjével azonosítunk; mint üveg igaz, mint gyöngy hamis). Beszélünk még erkölcsi igazságról is: ez beszédünknek, viselkedésünknek bensőnkkel való egyezése, tehát az igazmondás. A magyar nyelv az igazságot gyakran az igazságosság (iustitia) értelmében veszi: „Meghalt Mátyás, oda az igazság.” Az „igaz” szó a magyarban elsősorban a logikai igazságot jelenti, az „igazi” (valódi) az ontológiait.”

Előttünk Tudós-Takács János katolikus teológus, filozófus és műfordító teológiai és filozófiai tanulmányokat tartalmazó kötete, amely a jánosi evangélium fentebbi mondatának szellemében íródott. Súlyos ontológiai igazságok gazdag tárháza negyven tanulmánya, amolyan világnézeti vademecum, amelyre talán soha sem volt olyan égető szükség, mint éppen napjainkban.

Miért? Az önmagukat konzervatívnak vagy liberálisnak tartókra egyaránt jellemző – tisztelet persze a kivételeknek – a teljes fogalmi zűrzavar, főleg létünk alapkérdéseiben. Kicsoda Isten, Krisztus, honnan ered az élet, mi annak az értelme, mi a rendeltetésünk e világban? E kérdések fölött korunk átlagembere, akármilyen ideológiához kötődőnek is véli magát, hajlamos átsiklani. E sorok írójának például volt alkalma találkoznia olyan pappal, aki Tudós-Takács János Aquinói Szent Tamás-fordítására úgy reagált, hogy érdekelné, de hát neki nincsen ideje vele foglalkozni. Vagy szembesülnie kellett már évtizedekkel ezelőtt is azzal, mennyien elmerülnek oly sokan (éppen a magukat konzervatívnak tekintők!) az ezotériában, keleti misztikákban, vagy éppen a pszeudo-neopogány őstörténeti kutakodásban (azt hajtogatván, hogy „Jézus is magyar volt”), ahelyett, hogy megállnának az egyedül biztos és a teljes igazságot képviselő keresztény tanításoknál.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy szellemi oázis jelenünk szellemi elsivatagosodásában Tudós-Takács János e kötete (is). Leginkább azért, mert tanulmányaival arra döbbent rá, mennyire lényeges az ontológiai igazságok megismerése és alázatos elfogadása. A „philosophia perennis” alapján tisztázza például Aquinói Szent Tamásnak az Isten létének felismeréséhez vezető öt útjából az elsőt, másodikat, harmadikat és negyediket. Ehhez persze filozófiai – azon belül is metafizikai – ismeretek szükségesek, melyeket „menet közben” meg is ad olvasóinak. Ma gyakran konzervatív körökben is megmosolyogják, aki metafizikáról beszél. „Metafizika? Nem hiszek benne, csak abban hiszek, amit látok!” – mondják, sajnos nem is kevesen.

Szintén jócskán vannak (bizony még pszichológusok között is), akik szerint lehet jó az is, ami nem igaz. („Nem fontos, igaz-e az őstörténet, csak az, hogy jó, amit belőle hallok” – vélik, de hányan!) A szerző egy külön tanulmányt szentel ennek cáfolatára. Az ember megdöbben: ma olyan fogalmakat kell tisztáznia egy értelmiséginek, éspedig „szájbarágósan”, amit a régi pogány világban még nem kellett. Szintén külön tanulmányban tisztázza az akaratszabadság mibenlétét, az élet eredetét és az élő fajok keletkezését – természetesen nem Darwin, vagy ami még rosszabb, tanítványai szemüvegén át. (Voltak persze valaha – 1945 előtt – szép számmal katolikus teológusok, akik ezt maguk is megtették (elég legyen csak most Dudek Jánosra, Hajós Józsefre vagy Schütz Antalra utalni), ám munkáikat manapság már csak igen kevesen ismerik.) Vagy éppen a házasság felbonthatatlanságát – tekintettel arra, hogy nemcsak a „fejlett” nyugati világban, hanem már nálunk is mind többen úgy fogják fel a házasságot, mint egy szimpla (bármikor felbontható) adásvételi szerződést...

Azok száma sem csekély aztán, akik a fürdővízzel együtt kiöntik a gyermeket a kádból, vagyis a katolikus Egyház válsága miatt hátat fordítanak magának a katolikus hitnek, az isteni kinyilatkoztatásnak, a Szentírásnak, az egyházi tanítóhivatal végzéseinek, a dogmáknak, az egyházi hierarchiának, a papságnak. A szerző vérbeli dogmatikusként mutat rá érvelése során pontról pontra arra, mi tekintendő dogmatikus megnyilatkozásnak és mi nem, vagyis mi az, amit feltétlenül és mindig hinnie kell egy kereszténynek és mi az, amit nem? (Például – és ezt is tárgyalja – egy pápai bocsánatkérés – mint amilyen volt II. János Pál pápáé a zsidóságtól a „holocaustért” – nem dogma.) Sokan ugyanis rendre összetévesztik az egyházi tanítóhivatal kötelezően elfogadandó dogmatikus tételeit a természete miatt változó, a tévedhetetlenség bélyegét ilyetén magán nem hordozó egyházpolitikai rendelkezésekkel, azt hívén, hogy mindegyiket egyaránt el kell fogadni.

„Csak szabadság legyen!” – halljuk ezerfelé. De mindenre? A bűnre, a rosszra is? Tudós-Takács János tomista analízissel vizsgálja a szabadságot is, mint teológiai, társadalmi és jogi fogalmat és feladatot a huszonegyedik század küszöbén. Ám nemcsak „elvont” fogalmi tisztázódások kísérik végig könyvét, hanem konkrét, legtöbbször rosszul értelmezett történések, jelenségek helyes megvilágításai is. Így hű képet kapunk a New Age tanainak veszedelméről, a Galilei-ügy hátteréről és lefolyásáról, vagy éppen a máig kiható 1968-as „szexuális forradalom” mozgatórugóiról, a hírhedt „Frankfurti Iskola” léleknyomorító és szellemgyilkos ideológiájáról – különösen is Lukács György ennek formálásában játszott szerepéről.

Végül, de nem utolsósorban nagy érdeme a szerzőnek, hogy cáfolja azt a hiedelmet, miszerint a magyarságnak nincs, vagy ha igen, csak alig van szerepe a filozófia történetében. Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Madách Imre költészete megidézésével nyomatékosítja, hogy legjelesebb költőink, íróink filozófián, Szolónhoz hasonlóan, a „bölcsesség szereteté”-ét értették. Ezért, hogy műveikben minduntalan vallották az Istenben való hit fontosságát, miközben következetesen elutasították a kozmopolitizmust, hitet tettek a következetes erkölcsi cselekvés mértéke mellett, s hangsúlyozták, hogy a boldogságot csak az találhatja meg, aki nem téveszti össze a célt az eszközzel, aki tudja, hogy a jelenben rendelkezésre álló boldogságot nem szabad bizonytalan ábrándok miatt kockára tenni, aki felismeri, hogy az erényes élet teremti meg az igazi boldogságot már a földön is, aki nem feledi, hogy az ember testből és lélekből áll, és a lelke a nemesebb összetevője.

Mindent egybevetve: olyan mű ez az Igazság szolgálatában, mint volt egykor például Bangha Béla „Világnézeti válaszok. Korszerű vallási kérdések és ellenvetések megvilágítása” című könyve (1940) – még ha nem is káté formájában készült. Alapmű, amely a XIX-XX. század legégetőbb kérdéseit veti fel és válaszolja meg azokat. A benne megjelenített Igazság egy és oszthatatlan, nem változik – legfeljebb az ember a Hozzá való viszonyában.

Ifj. Tompó László

(A könyv megrendelhető kiadójától (Szabad Szellem – Magyar Kultúra Alapítvány) az alábbi levélcímen: megrendeles@szsz-mka.hu)

Hozzászólások