Néhány dolog kimaradt a történelemkönyvekből

Szomorú fejezetek sora jellemzi a magyar történelmet, mindegyik végén valami fellélegzés is jutott – de csak valami, hiszen ezen szomorú fejezetek jelenkori történelemírásunk sorai között megbújva tovább hatnak.

Nem is beszélve arról, hogy e gyászos események még gyászosabb következményeinek „fenntartói” itt ragadtak, beszivárogtak közénk. Értsd: zsidóbbak vagyunk a kaftános kazár házalónál és cigányabbak a „gazsinál”.

De hol leljük fel – elsősorban önmagunkban – a magyart, aki szereti a családját, az embertársát, a hazáját, aki keresztény hitéből él tisztán és napról-napra szentebbül?

Lapozzunk hát bele a történelemkönyvekbe:

Tatárjárás – iszonyú kegyetlenkedés jellemezte, felégetett ország, mérhetetlen véráldozat. Elmúlt?

Manapság képesek vagyunk egymás becsületét meggyilkolni; magzatainkat pokoli kínok között kiszivattyúzni; a másik embert kisemmizni; házastársunkat megalázni, kihasználni; értékeket elpusztítani; barátságokat felégetni; öregeinket elfeledni… - a tatárjárás előtti időből nem maradt fenn hasonló jellemzés a magyar emberről.

Törökdúlás – rabszolgaság, hitehagyás (protestantizmus térhódítása), hazaárulás (lepaktálni az ellenséggel). Elmúlt?

Az internet hazugságainak örömmel bedőlünk; a multiknak dolgozunk éhbérért; a m ultiknál vásárolunk értéktelen kacatokat, mert a másiknak is van ilyen kütyüje; jól megvagyunk őseink hite és erkölcse nélkül; az élvezetekért eladjuk/megvesszük a másik embert és feladjuk a családeszményt; néhány fillérért elmegyünk Londonba mosogatni, mert itthon keveselltük a hiányos tudásunkért járó fizetést; kicsiben és nagyban csak rossz szomszédságot (török átok) tartunk fenn.

Habsburg elnyomás – magyar öntudat elnyomása, látszólagos fejlődés, gyávaság, szabadkőművesség. Elmúlt?

Származási gőgöt eltanulva gyártunk magunknak logikátlan „hős- és őstörténelmet”, amely csak egy barbár tobzódást tart hősiességnek; angolul tanulunk, manager-állást vállalunk, majmoljuk a kényelmét összerabló másik nemzetet, de a saját hazánk földjét parlagon hagyjuk; nem olvassuk nagy íróink-költőink műveit, helyette a blikk-kiskegyed-index, stb. pletykáiért vagyunk oda (csak azért mert mi magunk is úgy élünk, mint a szennyes celebek); egyletekbe-pártokba-páholyokba lépünk be baksisért, előnyért, hatalmi mámorban.

Bolsevik diktatúra – iszonyú kegyetlenkedés, hitehagyás, gyávaság (az előző háromnál is bevált). Elmúlt?

A munkakerülő, aljas-szándékú, buta proli hatalmaskodása (6 osztályt végzett pékből lett cégdatulajdonos vegzálja a munkásait); szakértelem nélkül vezérigazgatói fizetés kellene; névtelen feljelentgetés a másik anyagi javainak elorzásáért; „világrengető” eszmék (globalizmus) nevében az egészséges gondolkodás feladása; a hit- és erkölcs feladásán túl ezek megsemmisítéséért való támadás már két ember között is sőt az egész népben; széthúzás és fotelből üvöltő barikádharcosként tetszelgés.

Mindegyik magyarirtó fertőzés krónikus betegségként itt maradt és tovább burjánzott a liberális fertőben.

Van-e bátorságunk tükörbe nézni? Van-e bátorságunk kilépni önzésünkből? Van-e bátorságunk tanulni saját történelmünkből – őseink hitéből és hősiességéből? Van-e bátorságunk az elhagyott helyes útra visszatérni, még akkor is, ha ezért nevetség tárgyává leszünk?

Minden évben néhány napra felemlegetjük a Kitörés Hőseit. Virágot viszünk emlékhelyeikre, túrázunk, blogbejegyzést teszünk (persze csak óvatosan, nehogy valakinek a „tek”-ére lépjünk).

Egyvalamit nem teszünk meg: eszünkbe sem jut követni őket a hősiességben, a kilátástalan és biztos veszteségekkel járó harcban: nem törünk ki a szellemi-lelki szenny által ostromolt kis individuumunkból.

Maradunk tatárosan kegyetlenek, törökösen élvhajhászók, bolsevikosan aljasok és liberálisan puhányok – tehát: magyarirtók.

Jó ez így?

Pater Anonymus - Kitartás.net

Hozzászólások