Mozgalom

Mozgalmi hírek, események, beszámolók

k
03
máj

A Hungarista Mozgalom gyűjtése

Manapság sokan beszélnek nagy dolgokról, változásról, szegénységről, jó cselekedetekről. Mégis miközben beszélnek róla, a szavak forgatásában kimerülnek, tettekre nem váltják, és csak pár feltörő érzelemfoszlány marad a kezdeti lelkesedésből.

Úgy érzzük, ideje a tettek mezejére lépni, és megmutatni mi az a cselekvő szeretet. Ennek fényében a Hungarista Mozgalom dél-dunántúli tagsága adománygyűjtést szervez iskolakezdésre rászoruló testvéreinknek. Jézus azt tanítja, azt tegyétek másokkal, amit akarjátok, hogy veletek tegyenek. Képzeljük magunkat nehéz sorsú magyar testvéreink helyzetébe, és tegyük azt velük, mint amit mi szeretnénk, hogy tegyenek velünk, ha fordul a kerék.

Az adománygyűjtés augusztus 20-ig tart, és az összegyűjtött adományok a szeptemberi iskolakezdésre kerülnek kiosztásra.

Az alábbi felajánlásokat várjuk a teljesség igénye nélkül:

v
24
ápr

A Hungarista Mozgalom delegációja Csehországban járt

A Hungarista Mozgalom szervezetei, a Pax Hungarica Mozgalom és a Magyar Nemzeti Arcvonal az elmúlt időszakban jártak Lengyelországban és Szlovákiában is. A konnacionalista gondolat jegyében a „visegrádi országok" közül ezúttal Csehországba látogattak el a hungaristák. A cseh autónom nacionalisták által szervezett bevándorlásellenes tüntetésen többek között felszólalt a lengyelországi Nemzeti Front képviselője, de a Mi Szlovákiánk Néppárt delegáltja is. Az előzetes hírekkel ellentétben a Slovenská Pospolitosť sajnos nem tudott megjelenni. Magyar részről Lantos János tolmácsolta a Hungarista Mozgalom üzenetét a visegrádi országok hazafiainak. 

cs
21
ápr

Beszámoló egy túráról

Április 16-án szombaton a soproni bajtársak emléktúrával emlékeztek Adolf Hitlerre. A Sopron bánfalvi temetőben az elesett német katonák emlék helyénél gyújtottunk gyertyát a vezér emlékére,de nem csak gyertya gyújtással, hanem egy túrával is színesítettük ezt a gyönyörű napot.

Utunk során elhaladtunk a bánfalvi Pálos rendű kolostor mellett.Megtekintettük az öreg malmot, majd a görbehalmi Fehér úti tónál elfogyasztottuk a magunkkal vitt élelmet. A táj és az idő csodálatos volt.A túrát 20 km-re terveztük, de bajtársunk szerint elromlott a belső iránytűnk, ezért az ausztriai Őrvidéken kötöttünk ki. Csapatunknak nem szegte kedvét a tévedés, csak pluszba rápakoltunk még 10 km-et a tervezett útvonal hosszára.Végülis egy kimerítő, de szép napot töltöttünk a természetben, és megfogadtuk, hogy jövőre ugyanígy túrával egybekötve fogunk megemlékezni.

p
15
ápr

Ki nem pénzel és ki nem támogat minket

Időről-időre, amikor a média egy rendezvény, vagy botrány kapcsán arról ad tájékoztatást a széles rétegeknek, hogy a hungaristák valóban léteznek, már magukban a riportokban, de főleg a cikkek alatti hozzászólásokban megjelennek a félretájékoztatás és a tudatlanság (néha hajmeresztő, esetenként szórakoztató) gyöngyszemei. A legtöbb esetben a cikket vagy kommentet elkövető emberekről még az elmezavar is feltételezhető a sajátos fantazmagóriák alapján. A mostanában előkerült és több helyen is fellelhető marhaságok szerzőinek tolmácsolnánk most, hogy tévednek, azonban ha a szándékos félretájékoztatás a céljuk, akkor legalább az általuk megvezetetteknek adnák néhány szempontot arra nézve, hogy miként viszonyuljanak az antifasiszták állításaihoz.

„A hungaristákat a Fidesz pénzeli és hagyja őket érvényesülni, zavartalanul tevékenykedni!”

cs
14
ápr

Felhívás! Vasárnap találkozzunk a Lengyel Nagykövetség előtt!

A Pax Hungarica Mozgalom budapesti csoportja és a Kitartas.net szerkesztősége vasárnap este a budapesti Lengyel Nagykövetség épülete elé vár mindenkit, aki úgy gondolja, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, s első pillanatától védelmet és tiszteletet érdemel. A rendezvény az elmúlt héten ugyanitt történt élet-, és családellenes, LMBTQ demonstráció résztvevői által képviselt vallásgyalázó megnyilvánulásokkal (a halál kultúrájával) szemben az élet védelme mellett kíván hitet tenni, valamint szolidaritást nyilvánítani a lengyel életvédők törekvései iránt.

A résztvevőket kérjük, hozzanak magukkal 1-1 gyertyát, amit a világszerte ártatlanul meggyilkolt magzatokért a rendezvény végén együtt fogunk meggyújtani.

k
12
ápr

Hungarista álláspont a vasárnapi munkáról

A hungarizmus – a katolikus klérushoz hasonlóan – a szabad vasárnap, a pihenőnap mellett foglal állást. Ennek nem csak vallási, hanem szociális okai is vannak. A lényeget talán ott ragadhatjuk meg a legjobban, hogy ez az isteni parancs (újabb véletlen, mondanák a materialisták) pont megegyezik az ember fiziológiai-biológiai adottságaival: a legtöbb normális ember munkával tölti a hét köznapjait, s hét végén a családjával töltött időn túl, az ember Isten felé irányuló hűségéről, szeretetéről, imájáról sem feledkezik meg.

szo
09
ápr

A hétvégét ismét hasznosan töltötték az MNA Észak-magyarországi fiataljai

Az MNA Észak-magyarországi régiójában a legutóbbi hétvégén ismét összegyűltek a Bajtársak. Bár az idő kiváló lett volna szabadtéri terepharcászathoz (majd legközelebb) is, mi mégis egy jó adottságokkal rendelkező épületkomplexumot választottunk. A reggeli gyülekező és sorakozó után tájékoztatást kaptak Bajtársaink a nap menetéről. Melyet az áldást kérő, közös ima és egy tartalmas átmozgató bemelegítés követett. A nap folyamán három csoportban folyt a munka. Három jól felkészült kiképzőnk oktatta a fiatal, a kezdő és a haladó harcosainkat. 

MNA Észak-Magyarország

Kitartás.net

sze
06
ápr

Őry Mariann: Egy interjú margójára

Tegnap többen is választ vártak tőlem arra a kérdésre, tudtam-e, hogy hétfőn megjelent interjúm alanya, László Balázs a Pax Hungarica nevű szervezethez köthető.

h
04
ápr

Így csináljuk mi - Szociális tüzelőprogram a gyakorlatban

Talán kissé közhelyesen hatnak azok a szófordulatok, hogy milyen hatalmas erő van az összetartásban, illetve hogy korunkban is mekkora kihívásokat jelent az elszegényedő társadalom egyes elemei számára a napi létfenntartás. Ezzel egyidejűleg - holott sokszor szinte belefulladunk az információkba - elmegyünk egymás mellett, mert bőven elég a magunk baja; a pazarló világ pedig tovább rohan az erkölcsi-szellemi-anyagi szakadék felé. 

Kis hazánkban keresés nélkül is megtaláljuk azokat a rétegeket, akik magas szinten művelik a legkülönfélébb jogcímeken való élősködési trükköket - elvégre nekik minden jár. Mások viszont - sokszor a valóban rászorulók - restellnek kilincselni, inkább több-kevesebb sikerrel megpróbálnak boldogulni a maguk erejéből.  

v
03
ápr

6 éve nincs már közöttünk

Hat éve már, hogy Tudós-Takács János nem erősíti a modern kori hungaristák földi táborát. Hat éve már, és mégis tisztán csengenek szavai fülemben. Világos, az egyszerű ember számára is érthető és élvezhető előadásai örökre az agyamba és a szívembe vésődtek.

Sok éve már, hogy először hallottam János bácsi előadását egy tatabányai rendezvényen. Tucatnyi "nemzeti radikális" előadáson vettem részt már azelőtt is, de ahogyan az a törékeny öreg izzó lelkesedéssel és tűzzel a szemében beszélt abban a fülledt nyári melegben, rögtön tudtam, hogy nem szokványos előadáson vagyok. Bár ekkor még egyáltalán nem voltam nemzetiszocialista, nem is nagyon tudtam, hogy mit is jelent az valójában, de a kis öreget, akit úgy kellett betámogatni az előadóterembe, és aki mégis úgy beszélt annak a maroknyi - valójában az esti koncertekre váró - fiatalnak, mintha tízezrek előtt állna, egy életre megjegyeztem.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Mozgalom csatornájára